A belényesi körgyűrű építési munkálatai a végéhez közelednek

Itthon > Uncategorized > A belényesi körgyűrű építési munkálatai a végéhez közelednek

Hamarosan befejeződnek a belényesi körgyűrű kivitelezésének munkálatai. Jelenleg az utolsó útburkolati jeleket festik fel, valamint felszerelik a jelzőtáblákat és a védőkorlátokat. 

A hét végéig befejeződik a közlekedésbiztonsági ellenőrzés a körgyűrűn, a jövő héten pedig sor kerül a hidak dinamikus többletterhelésének mérésére. A végső ellenőrzést követően az út használatba adását végző bizottság döntést hoz a körgyűrű megnyitásának időpontjáról, amely október közepére várható.

„A Belényes övezetében közlekedők időt fognak nyerni a körgyűrű használatával, elkerülve a városban kialakuló dugókat. Az új út átadása után a helyi lakosok számára sokkal könnyebb lesz a városban való közlekedés”,nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A belényesi körgyűyű I. és II. útszelvényének  teljes hossza 9,3 kilométer. A változatos domborzati viszonyok miatt nagyon összetett munkálatokra volt szükség, mivel két völgyhídat (az egyik 800 méter a másik pedig 700 méter hosszú), három felüljárót (ezek összhosszúsága 230 méter), valamint két hídat  ( ezek teljes hossza 28 méter) is építettek a nyomvonalon. 

Az I.  szelvény (I szakasz) hossza 7,3 kilométer, a nyomvonala a 76-os számú országútnál kezdődik, majd áthalad a Fekete- Körös felett és keresztezi  a 231. számú községi utat is, nyugat irányába elkerülvén  Belényest. Majd áthalad a vasútvonalon és a Fekete Körös felett, majd egy jobbkanyarral visszatér a 76. számú országútra.

A belényesi körgyűrű II. útszelvénye ( II. szakasz) két kilométer hosszú, ez a Gyalány település felé vezető meghosszabbított szakasz. Az új útszakasz biztosítani fogja az összeköttetést a belényesi körgyűrű és a 764-es számú megyei út (Belényes – Biharrósa-  Élesd) között, illetve ezen keresztül lehet majd behajtani a leendő belényesi ipari park területére. 

A beruházás első két szelvényének kivitelezői: az I. szakasz esetében, a Drum Asfalt (fővállalkozó),  az Ilgaz Insaat Ticaret Anonim Sirketi,  az Obras Publicas y Regadios és az OPR Asfalt cégekből álló konzorcium (a szerződés értéke 269.464.711,29 lej áfa nélkül), valamint a II. szakasz esetében,  a Drum Asfalt (fővállalkozó) és az Ile Viorel Construct cégekből álló társulás (a szerződés értéke: 15.589.851,59 lej áfa nélkül).

A projektet európai uniós alapokból finanszírozzák, a 2014-2020 közötti Nagy Infrastrukturális Operatív Program (POIM) keretében, valamint a Bihar Megyei Tanács költségvetéséből.

A Biharfüred felé történő közlekedés elősegítése érdekében a megyei önkormányzat egy új összekötő utat is épít. A belényesi körgyűrű III. szakasza elnevezésű projekt szerint 1,4 kilométer hosszúságú utat építenek, amely Biharfüred irányába összeköttetést teremt az Erdélyi-szigethegység útjával. Az új útszakasz nyomvonala a belényesi körgyűrű Vaskohsziklás felé vezető végén lévő felüljárótól kezdődik és a 764A jelzésű megyei úttal való kereszteződéséig folytatódik, a Dragánfalva községbeli Mézes közelében. Ezen projekt esetében most készítik el a terveket.

Előző Elektromos autóbuszokat vásárolna a Bihar Megyei Tanács

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor