A természeti értékek mellett Bihar megye bővelkedik egy olyan értékes épített örökségben is, mely legalább annyira látványos. Bihar megyében 431 műemlék épületet tartanak számon, melyek az épített örökség részei, ezek közül 170 régészeti lelőhely, vagy régészeti műemlék, 221 emlékmű vagy épületegyüttes, 40 emlékház vagy képzőművészeti alkotás.
A leggazdagabb ebben az értelemben Nagyvárad municípium, ahol az épített örökség rendkívül változatos darabjai találhatóak. Ugyancsak Nagyváradon, a városvezetés megpályázott európai támogatási projekteket, amelyek segítségével finanszírozni tudta az épített örökség rehabilitációját, korszerűsítését, például a Fekete Sas Palota és a Nagyváradi Vár esetében.
A megye további kincseit képviselik a monostorok, valamint kápolnák és egyéb kegyhelyek, többfajta vallás képviseletében. A keleti ortodox vallások részéről megemlítjük:
- Érkenéz monostora (XI-XII sz.), Magyarremete Református temploma (XIII. sz.), Nagyvárad, Bihar és Szilágy megye Ortodox Püspöki Katedrálisa, a Szent Miklós templom ( a volt GörögKatolikus Katedrális), melyeket 1800 körül fejeztek be, a barokk és a neoklasszicizmus stílusjegyeit hordozzák magukon és még sok más.
- Fatemplomok, melyek a XVIII-XIX században épültek vagy épültek újjá. Jelenleg 61 fatemplomot tartanak számon, ezek mindegyike építészeti műemlék.
Bihar megye egyik jelentős vonzerejű eleme a szokások és hagyományok, a tradicionális kulturális események, rendezvények, építészet, népviseletek és hagyományos népi mesterségek.
Az évente megrendezett kulturális események között meg kell említenünk:
- Húsvéti tojások díszítése, aprózott ritmusok Drágotáról – Magyarremete község, Rény, Dobrosd, Biharlonka, Bondoraszó
- Nap-tüzek gyújtása élőkért és holtakért: Mezőfalva, Susd (Biharlonka község), Vaskohszelistye ( Alsó Biharkristyór község)
- Szent György ünnepe Vaskohon, vagy a Szent György napi Vásár Belényesben, Biharfenyvesen, Kiskohon és Biharmagurán.
Ugyancsak évente ünnepségeket és fesztiválokat szerveznek: Nyíló Akác Napok (Mihályfalva), Sóvám-ünnepségek (Rév), Horea forrásánál( Alsó Biharkristyór, Pojána és Vaskohszelistye), Érmelléki Ősz( Székelyhíd), Bor és Pálinkafesztivál ( Körösvidéki Múzeum), a Bihari népviseletek, néptánc és népdal fesztiválja (Körösvidéki Múzeum), Egyházzenei, karácsonyi és újévi szokások fesztiváljac(Nagyvárad, Belényes, Élesd), Romániai népművészeti Mesterek Vására( Körösvidéki Múzeum, vagy Nagyváradi Vár), a Romák népművészeti fesztiválja, valamint a Kirchweich, a Svábok népművészeti és vallási ünnepe(Palota)
A régi népi mesterségeket sokan képviselték régen, ezek ma már csak vidéken léteznek, ott is látványosságként. Ilyen a húsvéti tojás díszítése, fazekasság – fehér és vörös kerámia, asztalosság –népi bútorok készítése, szövés-fonás – népi ruházati és szőttesek előállítása, kerekesség, vessző- és gyékény fonás, kő- és márványfaragás, agyagosok, szűcsök, dísztárgyak készítése és fafaragás. Egyéb gyakorolt mesterségek: szobrászat, ikonfestés fára és üvegre, népi ékszerkészítés.
Aktív mesterségi központok:
- Fazekasságban (Belényes környéke, Vaskohszelistye, Alsó Biharkristyór, vörös kerámiában, Sebes-Körös völgye – Rév, fehér kerámiában)
- Belső használatú szövetek készítése (Kiskoh, Kövesd, Magyarremete – Belényes, Barátka, Nagybáród – Sebes-Körös vidéke)
- Kelengyés láda készítése (Bondoraszó)
- Gyékényfeldolgozás (Bors, Ottomány – Sebes-Körös és Berettyó vidéke – Kraszna),
- Vesszőfonás ( Nagyszalonta – Sebes-Körös vidéke)
- Tojáshímzés és díszítés ( Drágota, Magyarremete – Belényes).
Forrás: Bihar megye hosszú távú fejlesztési stratégiája 2014-2020-ra
További információért látogassák meg a : https://explorebihor.ro/cultura-in-bihor/ weboldalt.