Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke és Călin Gal alelnök a január 20-án megtartott sajtótájékoztatón mutatta be a 2022-es évre vonatkozó megyei költségvetés-tervezetet.
Az előző évhez képest 71 százalékkal növekednek a 2022-re előrejelzett bevételek, azaz 515 millió lejről 882 millió lejre emelkedne ez az összeg. A megyei önkormányzat saját apparátusa és az alárendelt intézmények működési költségei körülbelül 35 százalékát teszik ki az összbevételnek, ezek a kiadások 307 millió lejt tesznek ki. A költségvetésből a fejlesztésekre előirányzott összeg 574 millió lej.
Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke ismertette az idei bevételi forrásokat:
„A költségvetés bevételi része két fontos elemet tartalmaz. Az egyik összetevő az állami költségvetésből származó összegeket jelenti, a jövedelemadóból elkülönített kvóták 148,1 millió lejt tesznek ki, az áfából visszaosztott kvóták pedig 209 millió lejt, valamint 70 millió lej a 2021-ben keletkezett maradványösszeg. A többi bevételi forrás az európai uniós alapokból származik, amelyeket a folyamatban lévő projektek finanszírozására fordítunk. A tavalyi büdzséhez viszonyítva, ami 515 millió lej volt, az idén körülbelül 71 százalékos lesz a növekedés mértéke.”.
A Bihar Megyei Tanács kiemelten kezeli a beruházásokat, ebben a vonatkozásban a 2022-es költségvetés 186 százalékos növekedést mutat a 2021-es képest. A beruházásokra elkülönített összeg 65 százalékát teszi ki az összbevételekből.
„Az idei főbb beruházások Bihar megye stratégiai jelentőségű területeihez köthetőek. Elsősorban a közúti közlekedésről van szó Bihar megyében, a Nagyvárad metropolisz övezetéhez tartozó településeken, vagy olyan térségekben, ahol nagy a forgalom. Aztán szó van Bihar megye főbb kapcsolódási útvonalairól a közúton és a levegőben is. Beruházásokat tervezünk a kulturális intézmények, az épített örökség, a köztisztaság és hulladékkezelés vonatkozásában, valamint olyan projekteket is finanszírozunk, amelyek a közműhálózat megyei bővítésével és a felsőoktatás támogatásával kapcsolatosak.”, nyilatkozta a sajtótájékoztatón Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
A költségvetés-tervezet fejlesztésekre előirányzott forrásainak legnagyobb hányadát az európai uniós alapok jelentik, ez az összeg 316 millió lej.