A hagyományos falvak turizmusának támogatására indít programot a Bihar Megyei Tanács

Itthon > Uncategorized > A hagyományos falvak turizmusának támogatására indít programot a Bihar Megyei Tanács

A Bihar Megyei Tanács képviselő-testülete a március 25-i rendes ülésén jóváhagyta a Bihar megyei autentikus falvak támogatására vonatkozó programot. A kezdeményezés célja a kulturális és természeti turizmus kihasználása, együttműködésben a helyi polgármesteri hivatalokkal.

A program támogatja az ökoturisztikai desztinációk fejlesztését olyan turizmusra alkalmas területeken, mint például a Belényesi-medence, Vaskóh övezete, Béli-hegység, Pádis karsztfennsík, Jád-völgye – Biharfüred, Tenke termálfürdői, Nyárszeg dombvidéke, Sebes-Körös szurdokvölgye, Várasfenes és Biharrósa térsége, Berettyó-ártere, Nyír-síkság-Érmellék. A javasolt intézkedések között szerepelnek helyi projektek társfinanszírozása a turisztikai övezetek felújítására, a hagyományos építészet megőrzésére, és a helyi szokások népszerűsítésére.

„Azt kérjük azoktól, akik részt kívánnak venni a projektben, hogy kötelező jelleggel fogadjanak el egy településrendezési, építési szabályzatot, hogy vegyék figyelembe az egyes területek sajátosságait. Célunk, hogy az érintett térségben élők részt vegyenek a programba, ezek az övezetek nagy részben elnéptelenedtek, valamint, hogy kapcsolatot teremtsünk a helyi vállalkozókkal, akik szeretnének befektetni a turizmusba, felújítsuk az ottani épületeket, és restauráljuk mindazt, ami kulturális örökség. Ha templomról van szó, támogassuk annak felújítását, és vonjuk be a helyi közösséget, akár a faluból elszármazottakat is, akik a megörökölt házak tulajdonosai. Sokuknak vannak anyagi lehetőségeik az ilyen típusú beruházásokhoz, de eddig nem látták ennek értelmét, ugyanis nem tudták turisztikailag hasznosítani az épületeket,” nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Fontos irányvonal a Bihar borvidékére vonatkozó turisztikai útvonal létrehozása. A javasolt útvonal Hegyközpályiból indul, áthalad Bihardiószegen és Érmelléken, majd Margitta felé halad, és Mezőtelegdhez érkezik, ez magában foglalja a környező településeket is. Ezen kívül helyi eseményeket is szerveznek a meglévő termálfürdők népszerűsítésére. Továbbá promóciós tevékenységeket is terveznek, valamint a turizmusban dolgozó személyzet képzése és a turisztikai infrastruktúra fejlesztése is szerepel az elképzelések között.

A Bihar Megyei Tanács társfinanszírozás biztosít a kulturális turizmussal és az épített örökség megőrzésével kapcsolatos munkálatokhoz és tevékenységekhez. A projekteket, a helyi hozzájárulás mértéke, a turisztikai potenciál és a befektetések vonzásának lehetősége alapján választják ki. A program adóügyi intézkedéseket is tartalmaz: csökkentik a helyi adókat, azon tulajdonosoknak, akik felújítják a hagyományos épületek homlokzatait, viszont adóemelést hajtanak végre azon épületek esetében, amelyek romosan, elhagyatottan állnak.

A program elindítása mellett a Bihar Megyei Tanács kezdeményezte a védett természeti területek kezelésének átvételét is a megyében.

A Bihar Megyei Tanács támogatni fogja a helyi termelőket, a kézműves mestereket, valamint a kulturális, művészeti értékkel bíró tevékenységek fejlesztését is a megye minden területén. A cél a helyi identitás megőrzése és integrálása egy egységes szemlélettel rendelkező turizmusba. Ez az intézkedés kiegészíti a 2021-2027 közötti Fenntartható Fejlesztési Integrált Stratégiát, amely a vidéki közösségeket és a helyi kreatív műhelyeket támogatja.

A bihari falvak felújítására, restaurálására és hasznosítására vonatkozó program egy összetett koncepció része, amely beépül a helyi turisztikai potenciál kezelésével foglalkozó rendszerbe. Ennek az alapelve a következő: SINERGIE – Integrált Szolgáltatás, Természet, Egyensúly, Erőforrások, Kormányzás, Innováció, Oktatás. A koncepció célja, hogy koordinálja az összes releváns területet a turizmus fejlesztésében, hogy az érintett övezetek gazdaságilag fenntarthatóvá váljanak.

Előző A Bihari Megyei Tanács új tendert hirdet nyolc elektromos iskolabusz beszerzésére

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor