Aláírták a Fugyi – Körösújfalu közötti út korszerűsítésére vonatkozó pályázatot

Itthon > Uncategorized > Aláírták a Fugyi – Körösújfalu közötti út korszerűsítésére vonatkozó pályázatot

A fugyivásárhelyi polgármesteri hivatal és a Drumuri Bihor Kft. képviselői június 7-én aláírták a Fugyi-Körösújfalu-44. számú községi út közötti szakasz korszerűsítési munkálatainak kivitelezésére vonatkozó megbízási szerződést. Az eseményen jelen volt Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

„Az utat 1,5 kilométeres szakaszon szélesítik, és ezáltal jobbak lesznek a forgalmi körülmények Fugyi és a Köröskisjenő községben lévő Körösújfalu között. Ugyanakkor a javulni fog a közlekedésbiztonság, ugyanis az utat 4 méterről 5,5 méterre szélesítik, amihez még hozzáadódik az útpadka szélessége. A munkálatok kivitelezésének határideje két hónap.”, közölte Ioan Gligor, Fugyivásárhely község polgármestere.

A projekt összértéke 2.398.527,80 lej áfával együtt, ebből a munkálatok értéke több mint 1,8 millió lej a június 7-én aláírt szerződés alapján. A Bihar Megyei Tanács 1,6 millió lejes társfinanszírozással támogatja a beruházást, a „Bihar megye vidéki térségei összeköttetésének és fejlesztésének biztosítására vonatkozó program” keretéből.   

Két másik önkormányzat, az oláhszentmiklósi és a madarászi is részesül majd a program által biztosított társfinanszírozásból.  

A Bihar Megyei Tanács által 2023-ben elindított, a „Bihar megye vidéki térségei összeköttetésének és fejlesztésének biztosítására vonatkozó program” a polgármesteri hivataloknak szól. A program célja a helyi önkormányzatok támogatása a községi útak korszerűsítését/bővítését/szélesítését célzó munkálatok költségeinek részleges fedezésével. 

A következő esetekben nyújthatnak társfinanszírozást: (1) azon nem korszerűsített községi utak esetében, amelyek összeköttetést biztosítanak az illető község és a megyei úthálózat, illetve országutak között, (2) azon nem korszerűsített utak esetében, amelyek összeköttetést biztosítanak más községek felé, ahol nagy a közúti forgalom, vagy (3) azon községi utak esetében, amelyek összeköttetést biztosítanak a munkahelyteremtő beruházások helyszínéhez.

A társfinanszírozás pályázat útján igényelhető. Az elbírálási szempontok a következőek: (1) a társfinanszírozás összege– legtöbb 30 pont, (2) az úton áthaladó gépjárművek száma egy forgalmi tanulmány vagy a gépjárművek megszámlálása alapján– legtöbb 20 pont, (3) új munkahelyek teremtése a községi utak korszerűsítése/bővítése/szélesítése által—legtöbb 20 pont, valamint (4) új beruházások vonzása a térségbe, beleértve a jelenlegi befektetők által végrahajtott beruházások értékének  növelését -legtöbb 30 pont. A szabályzat szerint a  magánberuházás értéke el kell érje az 1 millió eurót.

Előző Megvan az első cég, amely a Tudományos és Kutatási Parkban fog működni

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor