Március 2-án a nagyváradi repülőtéren ünnepélyes körülmények között elindították az AnimaWings romániai légitársaság első, Nagyvárad és Bukarest közötti járatát. A repülőgép 7 órakor szállt fel Bukarestből és 8 órakor landolt a nagyváradi repülőtéren, ahol a hagyományos vízágyús tisztelgéssel fogadták.
Az AnimaWings a harmadik légitársaság, a Tarom és a HiSky mellett, amely menetrend szerinti járatokat üzemeltet ezen az útvonalon. A légitársaság hetente három járatot működtet Nagyvárad és Bukarest között, minden kedden, csütörtökön és vasárnap.
Az Anima Wings a Memento Group része, és egy korszerű flottával rendelkezik, amely két Airbus A220-as és egy Airbus A320-as repülőgépből áll. Az új járat bevezetése további lehetőségeket biztosít az utasok számára a gyors és kényelmes repülőúthoz egy új A220-300-as típusú gépen, amely premiernek számít Romániában. A gép 137 férőhelyes, ebből 12 az üzleti osztályon (business class) található. Ez a járat hozzájárul a nagyváradi repülőtér fejlődéséhez is, amely fontos csomóponttá válik Románia légiközlekedési térképén.
Mint ismeretes a nagyváradi repülőtérről Bukarestbe közlekedő három légitársaság járatai mellett, rendszeres járatok indulnak Milánóba és Londonba (a HiSky légitársaság üzemeltetésében), valamint Varsóba (a LOT légitársaság működtetésében).
Ezek mellett több charterjárat is indul Nagyáradról a következő desztinációkkal: Sharm el Sheikh és Hurghada (Egyiptom), Larnaca (Ciprus), Palma de Mallorca (Spanyolország), Heraklion – Kréta (Görögország), Antalya (Törökország) és Monastir (Tunézia).
Továbbá 2025. június 1-től, amennyiben a közszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó ajánlati dokumentációjának ellenőrzési folyamata sikeresen lezárul, menetrend szerinti járatok fognak indulni Nagyváradról Münchenbe, amelyeket a Lufthansa légitársaság fog üzemeltetni.