Az utóbbi két hétben három személyt büntettek fejenként tízezer lejre, mivel a térfigyelő kamerák rögzítették, amint hulladékokat dobnak ki az út szélére.

A Bihar Megyei Tanács és a projekt  partnerintézményei december közepén ismertették a „Tisztább megyéért” elnevezésű akciósorozat eredményeit. Akkor a megyei rendőrség közölte, hogy 33 személyt azonosítottak és büntettek meg, akik illegálisan helyeztek el különféle hulladékokat a közterületen. A bírságok összértéke elérte a 240.000 lejt. Ugyanakkor elkoboztak három járművet, melyeket a szemét szállítására használtak.

A Bihar Megyei Tanács négy korszerű térfigyelő kamerát vásárolt, amelyek még sötétben vagy kedvezőtlen időjárási viszonyok között is lehetővé teszik a személyek és járművek beazonosítását. Az együttműködési megállapodás értelmében ezeket az eszközöket a Környezetvédelmi Őrség és a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai használják.

A kamerákat a következő hét településen  felváltva helyezték el: Cécke, Feketeerdő, Belényes, Jádremete, Hegyközkovácsi, Élesd és Nyárló. A jövő évben folytatódnak majd az ellenőrzési akciók, más, ilyen jellegű problémával küzdő övezetek esetében szintén térfigyelő kamerákat fognak elhelyezni.

Mint ismeretes a tavalyi év végén írták alá a Bihar Megyei Tanács, a Bihar megyei Prefektúra, a Környezetvédelmi Őrség, a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és az Ecolect Közösségek Közötti Fejlesztési Egyesület közötti együttműködési megállapodást.

A Bihar Megyei Tanács a partnerintézményekkel közösen a következő tevékenységekben vesz részt az akciósorozat keretében: (1) a köztisztasági normák, a kiszabható büntetések meghatározása és az érintettek felelősségének egyértelmű megállapítása, (2) a hulladékgyűjtési rendszer működtetése, (3) az európai uniós alapok lehívása a köztisztaságra és környezetvédelemre vonatkozó pályázatok esetében, (4) szelektív hulladékgyűjtő telepek kialakítása a megye városaiban, (5) a kóbor kutyák helyzetének rendezése, (6) a turisztikai övezetek tisztán tartása, (7) környezetvédelmi tervek készítése , valamint (8) környezeti nevelésre és önkéntességre vonatkozó akciók szervezése. Mindezek megvalósítása érdekében együttműködési megállapodásokat kötöttek más helyi intézményekkel és önkormányzatokkal.

flagrant 12 1

Előző Megkapta az urbanisztikai engedélyt a Tudományos és Technológiai Park létesítése

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor
Schimbă dimensiune caractere
Contrast