


Ion Sterian, a Transgaz vezérigazgatója, és Mălan Mircea, a Bihar Megyei Tanács elnöke július 21-én ismertette a megye földgázhálózatának nagyszabású bővítési tervét. Három új, összesen több mint 72 kilométer hosszú vezeték megépítésével több tízezer háztartás és több száz közintézmény kapcsolódhat rá a földgázhálózatra Bihar megye tucatnyi községében és városában, 2027 végéig.
A bejelentés egy sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a projekt által érintett települések polgármestereivel, illetve az azzal szomszédos helységek vezetőivel folytatott munkamegbeszélés előzött meg, amelyre a nagyváradi „Gheorghe Șincai” Bihar Megyei Könyvtárban került sor.
A polgármesterekkel folytatott tanácskozás fő témája a szoros együttműködés szükségessége volt az engedélyek gyors megszerzése, a területek előkészítése és a kivitelezés során felmerülő akadályok elkerülése érdekében.
„Megyénk fejlesztésének egyik legfontosabb projektje a földgázhálózat bővítése a megye minden térségében. (…) Közösen megállapodtunk abban, hogy mindannyiunknak – nekünk, a megyei tanácsnak, a Transgaznak és a polgármesteri hivataloknak – ki kell vennünk a részünket abból, hogy 2027 végére, egy reális, ám optimista forgatókönyv szerint, Bihar megye vezetékhálózata hosszabb legyen. (…) A Transgaz ezen, megyénk számára rendkívül fontos terveit a Bihar Megyei Tanács saját projektjeiként fogjuk kezelni” – nyilatkozta Mălan Mircea, a Bihar Megyei Tanács elnöke a sajtótájékoztatón.
A Transgaz vezérigazgatója, Ion Sterian a beruházás jelentőségét és a vállalat stratégiai szerepét hangsúlyozta: „Elsődleges célunk az országos szállítórendszer fejlesztése Romániában. (…) Mindenekelőtt az emberek érdekében valósítjuk meg projektjeinket, a Transgaznak az a szerepe, hogy statútuma szerint biztosítsa Románia földgázellátásának biztonságát és zavartalanságát.”
A Transgaz bihari vezetékfejlesztésének három új iránya a következő:
- Bánffyhunyad–Alsólugos vezeték: országos jelentőségűnek nyilvánított projekt, amely a teljes 70 kilométeres hosszból 37,7 kilométeren húzódik majd Bihar megye területén. Ez biztosítja majd a földgázellátást Élesd városának, valamint Barátka, Nagybárod, Rév, Szászfalva, Esküllő, Cécke és Alsólugos községeknek. Így összesen több mint 34 ezer háztartás köthető rá a hálózatra.
- Feketekápolna–Magyarcséke irány: egy új, 23 kilométeres vezeték, amely Pusztahollód, Szombatság, Papmező, Robogány, Magyarcséke, Bihardobrosd, Miklóirtás és Drágcséke községeket látja el. Ez esetben mintegy 11 ezer háztartás csatlakozhat a hálózatra.
- Belényes–Biharkaba irány: körülbelül 12 kilométeres bővítés, amely Biharpoklos, Magyarremete, Tisztásfalva, Biharkaba és Biharrósa községeket fogja ellátni gázzal, összesen több mint 3500 háztartás számára.
A földgázellátás jelentős mértékben hozzájárul majd az életszínvonal emelkedéséhez, és új befektetőket vonz az iparés a turizmus tekintetében, elősegítve a panziók, az egészségügyi kezelőközpontok és a kisvállalkozások fejlődését. Emellett a környezetre gyakorolt hatás is számottevő lesz. A szakemberek becslése szerint egy fával fűtött háztartás évente akár 8 tonna szén-dioxidot bocsát ki, míg a gázfűtés a felére csökkenti ezt a kibocsátást, ezzel közvetlenül hozzájárulva az erdőirtások megállításához.
A Bihar Megyei Tanács több éve zajló, többéves programot működtet, amelynek keretében támogatja azokat a községeket és városokat, amelyek saját helyi gázelosztó hálózatot szeretnének kiépíteni, szakmai segítséget és pénzforrásokat biztosítva számukra.
A Transgazzal kötött partnerség keretében a Bihar megyei közösségek jelentős támogatásban részesültek azáltal, hogy ideiglenes gázszabályozó és -mérő állomásokat (SRM) kaptak díjmentesen használatba, mindaddig, amíg a polgármesteri hivatalok be nem szerzik saját, végleges berendezéseiket.
A Transgaz cég munkatársai látogatásának egy másik fontos témája az oktatás és a szakképzés támogatása volt Bihar megyében. A helyszíni látogatás során Ion Sterian vezérigazgató őszinte elismerését fejezte ki a nagyváradi duális oktatási kampusz felszereltsége és működtetése miatt.
Az országos vállalat bejelentette, hogy csatlakozni kíván a duális oktatási konzorciumhoz, és vállalja majd egy adott számú diák gyakorlati képzésének és felkészítésének támogatását, azzal a céllal, hogy közvetlenül a helyi munkaerőpiacról képezzen és toborozzon szakembereket.
„Erdélynek ebben a részében is kerestünk egy-két települést, ahol a duális oktatásra vonatkozó partnerséget köthetnénk, hogy támogathassuk a szakképzést, és megfelelően kiképzett munkaerőt toborozhassunk. Támogatjuk és szeretnénk megvalósítani a partnerséget” – fogalmazott Ion Sterian vezérigazgató.
Tekintettel arra, hogy a Transgaz nemrég átadott nagyváradi székhelyét erős regionális központtá fejlesszék, a vállalat képviselői tárgyalásokat kezdeményeznek a Nagyváradi Egyetem vezetésével és hallgatóival is. A cél az, hogy vonzó bérezési csomagokat kínáljanak a fiatal mérnököknek és szakembereknek, meggyőzve őket arról, hogy az országban maradjanak, és itthon dolgozzanak
.




