Együttműködés az erdőterületek növeléséért Bihar megyében

Itthon > Uncategorized > Együttműködés az erdőterületek növeléséért Bihar megyében

A Bihar Megyei Tanács április 30-i rendes havi ülésén a képviselő-testület tagjai jóváhagyták partnerségi megállapodások megkötését 13 megyei településsel, annak érdekében, hogy európai uniós finanszírozásra nyújtsanak be egy olyan projektet, amelynek célja 273,5 hektár erdő telepítése Bihar megyében.

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke az ülés előtti sajtótájékoztatón ismertette a kezdeményezés lényegét:
„Ez egy olyan irány, amelyet a megyei tanács már évek óta követ. A projekt a „Bihar ültet” elnevezésű programunk része. Minden ültetési szezonban arra bátorítjuk a bihariakat – a gyerekeket, a szüleikkel együtt, valamint a cégek és közintézmények dolgozóit is –, hogy vegyenek részt ezekben a civil és a környezeti nevelést szolgáló akciókban. Ezek a kezdeményezések hozzájárulnak ahhoz is, hogy tisztább levegőt lélegezhessünk Bihar megyében.”

A projektet két társulás formájában nyújtják be.
Az első partnerség esetében a megyei tanács együttműködik Biharrósa, Vársonkolyos, Bihardobrosd, Drágcséke és Pusztahollód községekkel. A második partnerség pedig  Nagyszalonta várost és Madarász, Tulka, Fugyivásárhely, Tataros, Mezőtelegd, Köröskisjenő és Papfalva községeket foglalja magában.

Az elfogadott határozattervezetek szerint a Bihar Megyei Tanács fogja koordinálni a közbeszerzési eljárásokat (tervezés, kivitelezés,  a tender nyomon követése, szerződéskötés) és felügyelni a munkálatok végrehajtását.

„A polgármesteri hivatalok a következő 20 évben több mint 3,5 millió euró értékű erdőtelepítési támogatásban részesülnek, amelyhez hozzájön a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által biztosított területalapú támogatás is, ami évente 190 euró hektáronként, amennyiben az adott terület szerepel az APIA nyilvántartásában” – tette hozzá Mircea Mălan tanácselnök.

A benyújtandó finanszírozási kérelem értéke: 6.116.380,966 euró, áfa nélkül.

Tavaly a Bihar Megyei Tanács három alkalommal szervezte meg a „Bihar ültet” elnevezésű kampányt, amelynek során önkéntesek ezrei ültettek el tízezernél is több facsemetét Bihar megye különböző térségein.

Előző Az Erdélyi-szigethegység útja zárva marad egészen június 15-ig

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor