A Bihar Megyei Tanács árverésre bocsátotta a Nagyvárad belvárosában elhelyezkedő, a Bunyitai-liget (Parcul Ion C. Brătianu) 8. szám alatti ingatlant.
Az egykori pártvilla 1940-ben épült, a kommunista időszakban a pártfőtitkárok szolgálati lakásaként működött. 1997-ben került a megyei önkormányzat tulajdonába, és különféle célokra használták. 2021, az intézmény átszervezése óta nincs használatban.
A háromszintes (mélyföldszint, földszint és emelet) épület összterülete 358 négyzetméter. Az alagsorban és a földszinten tizenkét helyiség található, az emeleten pedig egyetlen terem. Az ingatlan alkalmas arra, hogy irodákat alakítsanak ki benne, valamint egy 1286 négyzetméteres terület is tartozik hozzá.
A tulajdon jelenlegi piaci ára, a 2024 júniusában végzett felmérés szerint, nettó 3.449.130 lej, vagyis , 693 ezer euró. Az építmény értéke de 888.910 lej, a földterületé pedig 2.560.220 lej.
A licitáció kezdőárát ezután fogják megállapítani, de nem lehet kevesebb az említett 3.449.130 lejnél.
Az érdeklődők 2024 augusztus 8., 9 óráig nyújthatnak be ajánlatokat a Bihar Megyei Tanács székhelyén, július 31-ig pedig bővebb tájékoztatást igényelhető az eljárással kapcsolatban. Az ajánlatok nyilvános felbontására 2024 augusztus 8-án, 14 órakor kerül sor a megyei tanács székhelyének kistermében.
Az eljárással kapcsolatos információkat a tenderfüzet tartalmazza, amely a Bihar Megyei Tanács honlapján, a www.cjbihor.ro címen tanulmányozható a Közérdekű információk/Hirdetmények menüpontnál.
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács képviselő-testületének közgyűlése 2023 május 30-án hagyta jóvá az ingatlan nyilvános árverés útján történő értékesítését.















