Április 16-án megkezdődött annak a korszerű kempingnek az átvétele, amely a Vida-tó közelében, a Bihardobrosd községben épült. Ez az első, azon négy közül, amelyeket Bihardobrosd, Rév, Vársonkolyos és Barátka településeken hoznak létre.
A létesítmény átvételén részt vett Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Florin Copos, Bihardobrosd polgármestere, a megyei önkormányzat vissza nem térítendő támogatásokért felelős osztályának munkatársai, a Bihar Megyei Építésügyi Igazgatóság képviselői, az építést ellenőrző szakember, valamint a munkálatok kivitelezéséért felelős Silvania cég képviselői.
„Ez a projekt – csakúgy, mint a Réven, Barátkán és Vársonkolyoson kivitelezendő beruházások – azt a célt szolgálja, hogy megóvjuk a természetet, azáltal, hogy a védett területek határán alakítunk ki kempingező helyeket. Így mindannyian civilizált módon élvezhetjük ezt az Isten teremtette szépséget a megyében. A turizmus továbbra is az egyik legfontosabb tényező marad Bihar megye fejlődése szempontjából. Köszönöm a polgármesterek támogatását a projektek megvalósításában” – nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
A bihardobrosdi kemping a Vida-tó végénél, egy erdővel körülvett területen található. Itt egy fából készült nagyobb épületet készítettek konferenciateremmel, mosdókkal és zuhanyzókkal, valamint tábortüzek számára kijelölt helyeket alakítottak ki, amelyek köré sátrakat lehet állítani. Emellett négy fából készült filagóriát is elhelyeztek.
A következő időszakban megkezdődik a kempingek átvétele Réven, Barátkán és Vársonkolyoson is. A négy kempinget a következő projekt keretében valósítják meg: „Természetvédelmi intézkedések megvalósítása a Natura 2000 ROSC10062 Sebes-Körös szurdokvölgye- Királyerdő-hegység természetvédelmi övezet megőrzése érdekében”. Ezt a Bihar Megyei Tanács a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségével (ANANP)- mint fővállalkozó- együttműködve valósítja meg partnerségben a révi, barátkai, bihardobrosdi és vársonkolyosi önkormányzatokkal.
A projekt célja, hogy a Natura 2000 természetvédelmi területeket szervezett és civilizált körülmények között lehessen látogatni, a lehető legkisebb hatással a természetre.
Ezek a beruházások hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, valamint a környezeti nevelésre alkalmas övezetek létrehozásához, a közösség és a látogatók számára.
Barátkán hat, fából készült nyitott filagóriát és egy fedett teraszos épületet alakítottak ki zuhanyzókkal és mosdókkal. Vársonkolyoson négy pavilont és egy épületet létesítettek mosdókkal, zuhanyzókkal, konferenciateremmel és irodahelyiségekkel. Ugyancsak itt létesült még egy irodaépület és egy tájékoztatási pont. Ugyanebben az épületben fog működni a Bihar Megyei Hegyimentő Szolgálat állomása is, szálláslehetőséget biztosítva az alkalmazottak számára.
Réven két fából készült épületet fejeztek be a vársonkolyosihoz hasonló helyiségekkel, és nyolc filagóriát alakítottak ki.
Mind a négy helyszínen kavicsos talajú parkolókat alakítottak ki, hogy a természetkedvelők a kemping területén kívül hagyhassák a járművűket biztonságos körülmények között. A projekt keretében a térségben fellelhető természetes anyagokból (kavics) készült sétányokat alakítottak ki, és intelligens világítási rendszert szereltek fel. Mind a négy kemping esetében térfigyelő kamerákat helyeztek el.
A kivitelezési munkálatokat a Silvania cég végzi, a szerződés teljes értéke 8.527.242,65 lej, áfával együtt. A finanszírozás európai uniós forrásból történik.








