Elkezdődhetnek az élesdi körgyűrű építési munkálatai

Itthon > Uncategorized > Elkezdődhetnek az élesdi körgyűrű építési munkálatai

A március 16-i kormányülésén fogadták el a kabinet tagjai az élesdi körgyűrű megépítéséhez szükséges telkek kisajátítására vonatkozó határozattervezetet. A munkálatok tényleges elkezdéséhez ez volt az utolsó szükséges határozat.

Összesen 130.755 négyzetméternyi nagyságú területet sajátítanak ki, a kártalanítás értéke eléri az 5,778 millió lejt. A finanszírozást az állami büdzséből, a Szállításügyi Minisztérium költségvetéséből biztosítják.

Mint ismeretes a múlt héten hirdették ki a beruházás kivitelezésére kiírt tender nyertesét. A kivitelező, a Drum Asfalt és a Trameco cégek alkotta konzorcium, a nyertes árajánlat értéke pedig 74,8 millió lej áfa nélkül. Abban az esetben ha nem nyújtanak be óvásokat, akkor március végén aláírhatják a tervezési és kivitelezési szerződést.

„A műszaki tervet két hónap alatt kell elkészíteni a konzorciumnak. A nyár elején már megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. A szerződés szerint egy év alatt el kell készülni a munkálatokkal. Jövő nyártól sokkal zökkenőmentesebb lesz az Élesden való áthaladás, Kolozsvár, Nagyvárad és Zilah irányába. A körgyűrűnek két ága lesz, amelyek Tinód és Élesd felől kezdődnek. A rövidebb rész Köröspestes és Zilah felé vezet, a hosszabb pedig megkerüli Élesdet a Sebes-Körös és a tömbháznegyed között, ez a szakasz az 1. számú országút Élesd és Alsólugas közötti részéig tart”, jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A Bihar Megyei Tanács az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társasággal együttműködve három projektet valósít meg, ezek közül a legelőrehaladott állapotban az élesdi körgyűrű építésére vonatkozó terv van. Az élesdi, belényesi és váradszentmártoni körgyűrűk építését európai uniós forrásokból finanszírozzák.

„Terveink szerint a tendereljárásokat követően április elejéig kijelölhetjük a belényesi körgyűrű és a váradszentmártoni elkerülő út kivitelezőit. Idén nyáron már láthatjuk a másfél évnyi munka eredményeit, ugyanis akkortól elkezdődhetnek a munkálatok. Köszönettel tartozom a kollegáknak és a partnereknek, hogy elérkeztünk a projektek megvalósításának ezen szakaszához. Nyártól kezdődően a kivitelezőké lesz a főszerep. Ezen beruházásokkal jövő év végéig kell elkészülni”, közölte Ilie Bolojan tanácselnök.

Információ a  kormányhatározat megjelenéséről:

Előző Segítségnyújtás az ukrán menekülteknek

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor