Február 24-én, 14 órától elterelik a forgalmat az 1-es számú országút egy szakaszán, Fugyivásárhely Kolozsvár felőli bejáratánál, és ideiglenesen a fugyivásárhelyi körgyűrűre irányítják azt. Ennek az az oka, hogy megkezdik a fugyivásárhelyi felüljáró építését a település kijáratánál, a körgyűrű, Fugyi és az 1-es országút kereszteződése felett.
Valószínűleg 2025. október 12-ig kell majd az elkerülő utakat használni, amelyeket a haladási irány és a gépjárműkategóriák függvényében határoznak meg.
A forgalom zökkenőmentessé tétele érdekében egy új, kétirányú utat alakítottak ki a fugyivásárhelyi körgyűrű és az 1-es számú országút között, hogy ne kelljen behajtani a körforgalomba.
A Kolozsvár felől érkezőket a fugyivásárhelyi körgyűrűre terelik, innen pedig a következő lesz az útvonal: 1-es számú országút-újonnan kialakított út -fugyivásárhelyi körgyűrű-nagyváradi körgyűrű.
Mivel a munkálatok időszaka alatt nem lehet majd használni a Fugyivásárhelyen lévő körgyűrűt, a helyi lakosoknak a környékbeli utcákat javasolják.
Akik Fugyiban vagy Nagyvárad-Hegyalján laknak, a 440-es utcán keresztül juthatnak haza, amely keresztezi az 1-es országutat.
Mint ismeretes január 8-án adták ki a Fugyivásárhely kijáratánál létesítendő átjáró kivitelezésének elkezdésére vonatkozó rendelkezést. Az átjáró a Fugyi felé vezető út, a leendő fugyivásárhelyi körgyűrű és az 1. számú országút kereszteződésénél levő jelenlegi körforgalom felett fog húzódni. Azóta elkészült a forgalom elterelésére használt bekötőút.
A munkálatok kivitelezésére a FREYROM (fővállalkozó), INTEGRATED ROAD SOLUTIONS Kft., INGINERIE DRUMURI és PODURI Kft., valamint a PROCONS GROUP cégek alkotta konzorcium kapott megbízást.
A Fugyivásárhely Kolozsvár felőli kijáratánál építendő kétsávos felüljáró hossza 402 méter (maga a felüljáró és a felhajtók hossza), szélessége pedig 10 méteres lesz. A szerződés alapján a kivitelező konzorciumnak 10 hónap alatt kell elkészítenie a beruházást.
A szerződés értéke 28.236.923,35 lej áfa nélkül. A projektet európai uniós alapokból finanszírozzák, a 2021-2027 közötti Északnyugati Regionális Program keretében.
Hét közúti felüljáró épül
A Bihat Megyei Tanács további hét átjárót építését tervezi. Közbeszerzési eljárást szerveztek a nagyváradi Oneștilor és Tudor Vladimirescu (Körös) utcák kereszteződésében létesítendő közúti átjáró tervezési és építési munkálatainak kivitelezésére. Óvást nyújtottak be a versenytárgyalás eredménye ellen, ezért az eljárás még nem zárult le.
Ugyanakkor a Bihar Megyei Tanács további négy közúti átjáró (1 alul- és 3 felüljáró) kivitelezésére írt ki tendert. Ezeket Nagyvárad legforgalmasabb útszakaszain fogják megépíteni Nagyvárad Arad, Kolozsvár és Szatmárnémeti felé vezető kijáratainál.
Két másik közút átjárót a vasútvillamos projekt keretében alakítják ki, annak érdekében, hogy a jelenlegi úthálózat ne keresztezze a vasúti vonalat. Egy új közúti felüljáró a nagyváradi körgyűrűn fog épülni a vasúti vágány felett, amely összeköti Nagyváradot Váradszentmártonnal és Félixfürdővel. A másik átjáró a CFR-híd és a nagyváradi körgyűrű alatt fog húzódni, amely a Cazaban utcai forgalmat Biharszentandrás (Bujac utca) irányába fogja terelni.
Hat átjáró a gyalogosok számára
Két gyalogos átjáró esetében már kiírták a közbeszerzési eljárást. Az első átjáró a nagyváradi körgyűrűn jelenleg is használatba levő körforgalom alatt halad majd, a Dedeman áruház közelében A másik felüljáró lesz, és azon a körforgalmon fog keresztülhaladni, amely az Era Shopping Park és az Oradea Shopping Center bevásárlóközpontok közelében van.
További négy gyalogos aluljáró esetében zajlik a tender előkészítése a dokumentációk összeállítása. A négy átkelőhely a nagyváradi körgyűrű alatt épül majd meg a következő helyszíneken: (1) a 76. számú országút kereszteződésénél, a Szőllős lakónegyed Váradszentmárton felé vezető kijáratánál (42 méter hosszú lesz), (2) az Apateului utca kereszteződésénél (hossza 58 méter) (3) a Czárán Gyula utcával való kereszteződésnél, a Hornbach üzlet mögötti térségben (hossza 59 méter) ,é s (4) a sportcsarnok övezetében (hossza 90 méter). Mindegyik átjáró négy méter széles lesz, lépcsőkkel, liftekkel és feljárókkal.