Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, valamint Mircea Mălan és Călin Gal alelnökök, október 21-én beszámolót tartottak az utóbbi  egy évben történtekről, amióta átvették az intézmény irányítását.

            Az elmúlt egy év tevékenysége négy főbb területre összpontosult: (1) a Bihar Megyei Tanács és az alárendelt intézmények tevékenységének hatékonyabbá tétele, (2) együttműködési megállapodások megkötése a fejlesztések érdekében, (3) az önkormányzat korábbi vezetőségétől átvett projektek folytatása, kimozdítása a holtpontról, újraindítása, (4) valamint új projektek kezdeményezése európai uniós finanszírozással, az infrastruktúra, a turizmus, a környezetvédelem és a kultúra területén.

            A tevékenység hatékonyabbá tétele évi hat millió eurós megtakarítást jelent, ez az intézmény átszervezéséből és a működési kiadások csökkentéséből származik. A Bihar Megyei Tanács és az alárendelt intézmények alkalmazottainak száma, beleértve az egészségügy és társadalomvédelem területén dolgozókat is , 2.634-ról 2.090 főre csökkent.

„A valóságnak megfelelő, szilárd költségvetés jelenti az alapot minden beruházásnak és fejlesztésnek. Először két fontos célkitűzésünk volt: pénzösszegek felszabadítása a végrehajtott átszervezések révén, és ezek felhasználása a fejlesztésekre. Szeptember 30-ig az intézményi tevékenység átszervezéséből származó megtakarítás 5,15 millió euro volt. Idén a fejlesztésekre elkülönített költségvetés 286 millió lej volt, ami a duplája a 2020-ban előirányzott összegnek, amikor is ez 153 millió lejt tett ki. A szeptember 30-i költségvetési zárszámadás szerint 68-70 százalékot értünk el a büdzsé különféle tételeinek felhasználásában”, jelentette ki Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

Raport de activitate 5

A mandátum első évében újraindították és folytatták a korábbi években előkészített vagy elkezdett projekteket. Ezek között szerepelt a belényesi és margittai buszpályaudvar építése, az egykori váradi poliklinika rehabilitációjára kiírt tender, amelyet uniós alapokból támogatnak, több megyei út korszerűsítési munkálatainak és a tanuszodák építésének folytatása, valamint olyan európai uniós alapokból finanszírozandó projektek újrakezdése, mint például a Bihar Megyei Tudományos és Technológiai Park építése , valamint a ROHU 126 elnevezésű pályázat, amely a révi menedékház rehabilitációjára vonatkozik.

Az új vezetés fontos célja, hogy Bihar, egy tisztább megyévé váljon.  Ennek érdekében megkezdődött az Integrált Hulladékgazdálkodási Menedzsmentrendszer gyakorlati alkalmazása, hozzáfogtak négy szelektív hulladéktároló udvar kiépítéséhez Belényesen, Margittán, Nagyszalontán és Élesden. Megszervezték a „Június, a takarítás hónapja Bihar megyébe” elnevezésű kampányt, valamint kezdetét vette a megyei utak környékének takarítása. Egy másik fontos projekt,  négy menhely létesítése a kóbor kutyák számára Margittán, Belényesen, Nagyszalontán és Élesden.

„A felelős közigazgatás nem maradhat közömbös a vidékről történő elvándorlás tényével kapcsolatban, különösen egy olyan megyében, amely komoly turisztikai potenciállal rendelkezik. Jobb életkörülményeket teremthetünk vidéken, támogatva a Bihar megyeieket abban, hogy megtalálják a számításukat a bihari falvakban. A Bihar Megyei Tanács több együttműködési megállapodást kötött a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségével, valamint Bihar megye számos polgármesteri hivatalával. Több projektet készítünk elő, amelyeket decemberben fogunk benyújtani. Ezek megvalósításával szeretnénk fejleszteni Bihar megye turisztikai infrastruktúráját, valamint biztosítani a védett területek növény- és állatvilágának megőrzését. E projektek mellett még sok tervünk van. A következő időszakban egy olyan projektet szeretnénk készíteni, amely a turizmus, a mezőgazdaság és a vidéken élők támogatására vonatkozik. Nyilvánvalóan nem beszélhettünk minőségi turizmusról, ha gondok vannak a megye tisztaságával.  Több erre irányuló infrastrukturális jellegű tervünk van”, közölte a sajtótájékoztatón Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

Mircea Malan Consiliul Judetean Bihor

A Bihar Megyei Tanács vezetősége az elmúlt egy évben együttműködési megállapodásokat kötött a helyhatóságokkal és a helyi intézményekkel, az infrastruktúra, a turizmus, a környezetvédelem és a kultúra területére vonatkozó projektek fejlesztésére. Ezek közül megemlítjük az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társasággal (CNAIR) kötött partnerségi megállapodást, a Bihar megyei közúti infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos projektek kidolgozásának érdekében, a Kolozs és Fehér Megyei Tanáccsal kötött együttműködést, az Erdélyi- szigethegységben történő infrastrukturális fejlesztések és a turizmus promoválása érdekében, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal született partnerségi megállapodásokat, a múzeumok összevonására, a kulturális események és fejlesztési tervek közös szervezésére, illetve elkészítésére, valamint a  Transgaz céggel történő egyezséget is, amely a gázhálózat fővezetékének a bővítésére vonatkozik Bánffyhunyad – Élesd és Vaskohsziklás – Déva között.

A megyei önkormányzat új vezetősége számára szintén lényeges volt az európai uniós alapokhoz való hozzáférés. Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke felsorolt néhányat a legfontosabb projektekből.

„Le akarjuk hívni a rendelkezésünkre álló európai uniós alapokat. E tekintetben a legfontosabb projekt, a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi út megépítése, amelyet az aradi és a nagyváradi polgármesteri hivatalokkal, valamint az Arad Megyei Tanáccsal együttműködve valósítunk meg. E folyamatban lévő projekt kapcsán azt tervezzük, a jövő évben elkészítjük az összes szükséges műszaki dokumentációt, hogy kiírjuk a tendereljárást a munkálatok elvégzésére. Bihar megye területén a gyorsforgalmi út hossza mintegy 60 kilométer lesz, ezen útszakasz kivitelezésének becsült értéke pedig 650 millió euró. Az uniós alapokból finanszírozandó másik tervcsomag a körgyűrűk építésére vonatkozik, egyrészt a Nagyváradi Metropolisz Övezetben létesítendőkre, ahol már dolgoznak és e hónap végén elkészül a műszaki terv, másrészt pedig a három fontos körgyűrű kivitelezésére, amelyek Élesd, Belényes és Váradszentmárton elkerülését fogják biztosítani. Ezt a három projektet az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társasággal közösen valósítjuk meg, és a Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretében történik a finanszírozásuk. Ezek összértéke meghaladja a 130 millió eurót. A Nagyváradi Repülőtér Rt. infrastruktúrájának fejlesztése érdekében két projekten is dolgozunk, amelyek becsült értéke 36 millió euró”, nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke a sajtótájékoztatón.

Raport de activitate 4 1

Idén alakult meg az Air Oradea elnevezésű helyi légitársaság, valamint megkötötték a szerződést a váradi repülőtér rakománytermináljának megépítésére, amely egy 32 millió eurós magánbefektetés.

A Bihar Megyei Tanács elnöke beszélt a metropolis-körgyűrű megépítéséről is közösen a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal. Ennek hossza 20 kilométer lesz, és a tervek szerint az Anghel Saligny Országos Befektetési Program keretéből biztosítják majd a finanszírozást.

Raport de activitate 2Raport de activitate 8Raport de activitate 7Raport de activitate 3Raport de activitate 1

Előző Ketten pályáztak a megyei utakkal kapcsolatos műszaki szolgáltatói feladatok ellátására

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor
Schimbă dimensiune caractere
Contrast