A 764. számú megyei út Belényes-Esküllő közötti rész helyreállítási és korszerűsítési munkálatainak már több mint 64 százalékban elkészültek.
A tervek szerint a felújítandó és korszerűsítendő útszakasz 33,655 kilométer hosszú, amely Erdődámos település közelében lévő (a 31+000 kilométernél) 764D jelzésű megyei úttal való kereszteződése, valamint Esküllő településen (61+655 kilométernél) áthaladó 108I jelzésű megyei úttal való kereszteződése között helyezkedik el. Az útszakasz áthalad Révtízfalu, Tomnatek, Kalota településeken, és Esküllőnél ér véget, a 108I jelzésű megyei úttal való kereszteződésnél.
„Ezen a mintegy 34 kilométer hosszú hegyi útszakasz első 20 kilométeres részén, egészen idén tavaszig korszerűsítési munkálatokat végeztek Esküllő település területén. A múlt hét végétől pedig aszfaltozási munkálatok zajlanak a következő 4 kilométeres szakaszon a Rév községben található Tomnatek falu területén. Révtízfalu településen hidak, támfalak kivitelezésén dolgoznak, burkolatépítési és tömörítési munkálatok zajlanak. Terveink szerint őszre befejezzük ezen útszakasz utolsó 9 kilométerének aszfaltozási munkálatait. Ennek a megyei útnak a korszerűsítése hozzájárul majd a térség közlekedési helyzetének javításához”, nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
Keresztirányban az úttest szélessége 5,50 – 6,00 méter közötti, a platform szélessége 7,00 – 7,50 méter között található, a padkáké pedig 0,00 – 0,75 méter közötti. A 764. számú megyei úton lévő két hidat is helyreállítják, melyek a Bányász -völgy és egy ülepítő medencébe áramló gyűjtő csatorna felett találhatóak.
„A 764. számú megyei út Belényes- Biharrósa- Esküllő- Élesd közötti út, a 31+000 kilométertől egészen a 64+655 kilométerig, L= 33,655 kilométer terjedő szakaszának helyreállítása és korszerűsítése” elnevezésű beruházás kivitelezését az ASFAMIXT Kft. végzi. A szerződés értéke 93.543.776,46 lej áfával együtt.
A 764. számú megyei út összeköti Belényest (a 76. számú országos úttal való kereszteződésnél) és Élesdet (az 1. számú országos úttal való kereszteződésénél). Ezen útszakasz teljes hossza 69,017 kilométer. 






