Jól haladnak az új kulturális központ építési munkálatai

Itthon > Uncategorized > Jól haladnak az új kulturális központ építési munkálatai

A Bihar Megyei Tanács idén áprilisban kezdte el a nagyváradi Multifunkcionális Kulturális Központ kivitelezését. A korszerű épületben kulturális eseményeket, kongresszusokat, konferenciákat lehet majd szervezni.

A központ kivitelezéséi munkálatai az ütemtervnek megfelelően haladnak. Az épületet tartó alapfalak már elkészültek, illetve a falak felső részénél levő tartószerkezet is 70 százalékban a helyére került.

A talajvíz elvezetése és a terület előkészítése érdekében nyolc helyen végeztek fúrásokat. A főépület környékén mintegy 35 százalékban elvégezték a földmunkákat. Ugyanakkor fontos méréseket végeztek, hogy folyamatosan ellenőrizzék az épület stabilitását a munkálatok időszaka alatt.

Jelenleg  a főépület és az előcsarnok környékén zajlanak ásási munkálatok. A következő hónapokban egészen az év végéig az épület alsó részére egy aljzatkiegyenlítő réteget öntenek ki, és elvégzik a talajnedvesség elleni szigetelési mnukálatokat. Ezt követően pedig kiöntik mindkét terület alapját.

Az ingatlan a következő helyiségekből áll: az 1244 négyzetméteres alapterülettel rendelkező nagyterem 1077 ülőhellyel, amiből 22 ülőhelyet a mozgáskorlátozott személyek számára alakítottak ki, a színpad, egyéb színpadi terek és a művészek által használt terek, két multifunkcionális kisterem, amelyek összterülete mintegy 607 négyzetméter,az előcsarnok körülbelül 1630 négyzetméteres helyiségek, ide tartozik például az alagsori rész és egy kulturális jellegű közösségi munkavégzésre alkalmas terület.  Közélelmezési egységek is lesznek a központban.

 A projekt tartalmazza az épület kivitelezését és a közművesítés kiépítését, a bekötőutak, a sétányok és a járdák elkészítését, valamint a zöld övezetek kialakítását. A Construcții Erbașu céggel aláírt kivitelezési szerződés értéke 122.284.127,49 lej áfával együtt, a munkálatok kivitelezésének határideje pedig 32 hónap.

A kulturális központ építése helyszínének összterülete 17.778 négyzetméter. A beépített terület mintegy 10.450 négyzetméter, az épület teljes hasznos területe pedig körülbelül 8.015 négyzetméter.

A projektet saját költségvetésből és európai uniós forrásokból finanszírozzák, a Románia-Magyarország határon átnyúló program keretében.

A Multifunkcionális Kulturális Központ a Bihorul Sportiskola, a Partenie Cosma Közgazdasági Főgimnázium, a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár, a Körösvidéki Múzeum, a Területi Munkafelügyelőség, az Állami Számvevőszék leendő új székhelye és a Făgărașului utca által határolt területen fog felépülni.

Előző Új ellátóközpontot építenek a fogyatékkal élő felnőttek számára

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor