Kempingeket létesítenek a Sebes-Körös szurdokvölgyének övezetében

Itthon > Uncategorized > Kempingeket létesítenek a Sebes-Körös szurdokvölgyének övezetében

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke szeptember 6-án munkalátogatáson járt a Sebes-Körös szurdokvölgyében, ahol a turizmus fejlesztését és a környezet védelmét  elősegítő beruházások kivitelezése zajlik.

Az elöljárót elkísérte Doru Gabor, Vársonkolyos község polgármestere,  Dorel Cosma, Rév község polgármestere, valamint a tervező és a Silvania cég képviselője.

Ezeken a településeken kempingek kialakításán dolgoznak a természetjárók számára. A munkálatok mintegy 60 százalékban készültek el. Eddig elhelyezték a kilátókat, kialakították a kavicsos talajú parkolókat, és kihelyezték a lámpaoszlopokat. Jelenleg a főépületek belső részét fejezik be, és a közeljövőben csatlakoztatják a hálózathoz az intelligens világítási rendszert

Minden építmény természetes anyagokból készül, és az alapozás is oly módon történik, hogy ne károsítsa a környezetet.

„Ezen projektek megvalósításával az a célunk, hogy a bihariak és a megyénkbe látogatók számára megteremtsük a feltételeket, annak érdekében, hogy megcsodálhassuk a természet szépségeit, óvjuk a környezetet, megőrizzük a tisztaságot, és gazdaságilag fejlesszük a helyi közösséget. Folytatni fogjuk a munkalátogatásokat a beruházások helyszínein, azért hogy, megbizonyosodjunk a munkálatok minőségéről, és a természetbaráti szempontok betartásáról. A közeljövőben döntünk arról is, hogy miként működtessük majd ezeket a kempingeket ”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

 Vársonkolyoson négy pavilont létesítenek, egy főépület is készül, amelyben egy konferenciatermet, zuhanyzókat, mosdókat, irodahelyiségeket  és egy tájékoztatási pontot alakítanak ki. Réven pedig két épületet létesítenek a vársonkolyihoz hasonló helyiségekkel, és nyolc filagóriát is építenek.

A projekt továbbá magába foglalja  padok elhelyezését, az övezet természetes anyagaiból (zúzott kő) létesítendő sétányok kialakítását, az intelligens világítás létrehozását, valamint a zöldövezetek létesítését a sátrak számára. Ugyanakkor egy kavicsos talajú parkoló is lesz.

Ezen projekt keretében Barátkán hat, fából készült  nyitott, filagóriát építenek, valamint egy épületet grillezővel, fedett terasszal, zuhanyzókkal és mosdókkal. 

A kivitelezési munkálatokra kiírt tendereljárást a Besztrece-Naszód megyei Silvania cég nyerte meg. A szerződés teljes értéke 8.527.242.65 lej áfával együtt. A beruházás finanszírozását európai uniós forrásokból biztosítják.

Turizmus civilizált körülmények között a környezetvédelmi előírások betartásával

A beruházásokat a következő projekt keretében valósítják meg: „Természetvédelmi intézkedések megvalósítása a Natura 2000 ROSC10062 Sebes-Körös szurdokvölgye- Királyerdő-hegység természetvédelmi övezet megőrzése érdekében”. Ezt a Bihar Megyei Tanács a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségével (ANANP)- mint fővállakozó- együttműködve valósítja meg partnerségben a révi, barátkai, bihardobrosdi és vársonkolyosi önkormányzatokkal.

A projekt tartalmazza öt barlang fejlesztését, amelyek közül a Magyar-barlang és a Zichy-cseppkőbarlang esetében a látogatások biztosítása miatt végeznek beruházásokat, három esetében pedig a barlangi turizmus érdekében, ide tartózik a Szelek-, az Isztrákos- és az Osoi barlang is. Ugyanakkor megtisztítják a bihardobrosdi Vida-tó medrét, a védett területen pedig egy kempinget alakítanak ki, négy fából készült kilátót építenek, valamint egy multifunkciós épületet  létesítetenek irodahelyiségekkel, mosdókkal és zuhanyzókkal.

A projekt célkitűzése a Natura 2000-es védett területek szervezett és kulturált módon történő látogatásának ösztönzése, úgy, hogy az a legkisebb mértékben legyen hatással a a természeti környezetre. Mindezek a beruházások hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez, valamint olyan övezeteket alakítanak ki a látogatóknak és a helyi közösségnek, amelyek segítségével ökológiai nevelést nyújthatanak számukra. 

Mint ismeretes a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségével (ANANP) együttműködve két másik projket megvalósítása is folyamatban van, a Natura 2000. természetvédelmi övezetben található Réz-hegységben egy ökológiai kutatással és neveléssel foglalkozó tábort építenek, Tasádfő közösségi jelentőségű védett területen pedig egy barlangot fejlesztését tűzték ki célul.

Előző Elkezdődött a diófási pszichiátriai kórház épületének felújítása

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor