Kijelölték a belényesi körgyűrű építési munkálatait végző céget. A Bihar Megyei Tanács által szervezett tendereljárásra öt ajánlat érkezett. Az elbírálás nyomán ezek közül a Drum Asfalt (fővállalkozó), Ilgaz Insaat Ticaret Anonim Sirketi, Obras Publicas y Regadios, OPR Asfalt cégekből álló konzorcium ajánlatát nyilvánították a legjobbnak.
A nyertes ajánlat értéke 269.464.711,29 lej áfa nélkül. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben közzétett hirdetmény szerint a Belényes municípiumának elkerülő útja elnevezésű beruházás kivitelezésének határideje 18 hónap a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendelkezés kibocsátásától számítva.
„A következő időszakban be lehet nyújtani az esetleges óvásokat, majd ezt követően, remélve, hogy ez nem történik meg, aláírhatjuk a kivitelezési szerződést. Mivel ezen beruházás esetében már elkészültek a műszaki tervek, a munkálatok már a szerződés aláírásától számított néhány napon belül, július elején megkezdődhetnek. A munkálatok összetettsége (két viadukt és három felüljáró építése, munkálatok végzése a Fekete-Körös medrében) és a rövid kivitelezési határidők miatt a konzorciumnak nagyon jól meg kell szerveznie és összehangolnia a munkálatokat. Jövő év végére kell elkészülni a körgyűrű kivitelezési munkálataival”, nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
A körgyűrű nyomvonalának hossza 7,33 kilométer. Az út kétsávos lesz, menetirányonként egy-egy sávval, és a következő műszaki jellemzőkkel rendelkezik: az úttest szélessége hét méter lesz, amihez még hozzáadódnak a szélesítésből adódó különbözetek, a sávszélesség 2 x 075 méter lesz, az útszegély mérete pedig 2 x 1,70 méter.
A projektet vissza nem térítendő európai alapokból finanszírozzák, a 2014-2020 közötti Nagy Infrastrukturális Operatív Program (POIM) keretében.