Október 15-én került közvitára a Bihar megye 2021-2027 közötti kulturális stratégiájának elfogadására vonatkozó határozati javaslat, ily módon biztosítva a döntéshozatal átláthatóságát.

A Bihar Megyei Tanács és az Országos Kulturális Kutatási és Képzési Intézet (INCFC) közötti együttműködési megállapodás alapján tanulmányt készítettek a Bihar megyei kulturális fogyasztásról, valamint aktualizálták az említett időszakra vonatkozó kulturális stratégiáról szóló tervezetet.  

Az intézet elemezte a rendelkezésre álló kulturális stratégiára vonatkozó dokumentumokat és a kulturális infrastruktúrát, valamint a Bihar Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó kulturális intézmények menedzsmentjét és a meglévő erőforrásokat. Ugyanakkor megvizsgálták a magánkezdeményzések hatását, az intézmények költségvetését és emberi erőforrásait. Mindezeket figyelembe véve végül egy kutatási jelentés és egy stratégiai cselekvési terv  készült, amely ajánlásokat is tartalmaz a helyhatóságoknak és az intézményeknek.

Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke találkozni fog a kulturális intézmények vezetőivel, hogy egyeztessen a javasolt stratégiáról.  

A határozattervezet tanulmányozható az intézmény hirdetőfalán, a Jogi Osztály irodájában, valamint a www.cjbihor.ro honlapon, a Közérdekű információk/Átláthatóság/Döntéshozatali átláthatóság menüpontnál.

Az érdeklődök, az ajánlás értékű javaslatokat, ötleteket, véleményeket írásban küldhetik el a normatív jogszabályokkal kapcsolatban, a registratura@cjbihor.ro  e-mail címre, vagy a Bihar Megyei Tanács székhelyére, a megyei önkormányzat honlapján való közzétételtől számított 10 (tíz) napon belül. 

Az Országos Kulturális Kutatási és Képzési Intézet (INCFC), a Kulturális Minisztériumnak alárendelt, országos besorolású közintézmény. Az egyetlen országos intézet, amely a kultúra területén tanulmányokat, kutatásokat végez, statisztikai adatokat szolgáltat, valamint folyamatos képzést biztosít, azoknak, akik a kulturális szférában helyezkednek el. Az intézet valamennyi tevékenységével a kulturális ágazat fejlődését támogatja az országban. Az intézet célja statisztikai adatok gyűjtése és közzététele a projektek megalapozására, valamint a szakmai fejlődés támogatása az ország közművelődési intézményeiben.

Előző Kiírták a tendert a megyei úthálózat karbantartására

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor
Schimbă dimensiune caractere
Contrast