A március 30-i rendes tanácsülésen elfogadták azt a határozattervezetet, amely szerint a Bihar Megyei Tanács társulási szerződést kössön Nagyszalonta, Margitta, Belényes és Élesd polgármesteri hivatalaival, valamint a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (APD) társasággal, a kóbor kutyáknak létesítendő menhelyek működtetésére.
A megállapodás szerint a Bihar Megyei Tanács fedezi négy kutyamenhely építésének költségeit a helyi önkormányzatok által biztosított területen. Egy-egy járművet vásárol majd a Bihar Megyei Tanács az érintett önkormányzatoknak, hogy legyen mivel szállítani a kóbor kutyákat.
Nagyszalonta, Margitta, Belényes és Élesd polgármesteri hivatala létrehozza a saját szolgáltatását, olyan cégek kijelölésével, melyek foglalkoznak majd a menhelyekkel. Ugyanakkor szerződéseket kötnek a szomszédos településekkel, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Ennek nyomán a Nagyváradi Metropolisz Övezetben lévő települések szerződést köthetnek a nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. –vel, a többi település pedig a Nagyszalontán, Margittán, Belényesen és Élesden létrehozandó menhelyek működtetőivel.
„Ily módon egy olyan rendszerünk lesz, amely lefedi az egész megyét. Becslésem szerint két hónap múlva véglegesítjük a Bihar megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) által jóváhagyott műszaki dokumentációt, amelyek ezekre a beruházásokra vonatkoznak. Az idei évtől már egyre kevesebb kóbor eb lesz Bihar megyében. Örökbefogadó kampányokra kerül sor, amelyeket támogatni fognak a polgármesteri hivatalok. Ugyanakkor ezen megállapodás alapján finanszírozni fogjuk a kutyasterilizálási és –chipezési kampányokat a nagyobb településeken, és más olyan helységekben is, amelyek részt kívánnak venni a projektben. A beruházásokat jóvá kell hagynia a Bihar megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságnak (DSVSA), hogy minden menhely esetében teremtsük meg a szükséges feltételeket legtöbb harminc kutya elhelyezésére. A törvény értelmében minden romániai polgármesteri hivatalnak kötelessége szerződést kötni a kóbor kutyák helyzetének megoldása érdekében. Gondot jelent azonban, hogy bár az önkormányzatok szeretnék, de nincs kivel szerződniük, ezért olyan helyzet állt elő, hogy sok településen találhatóak kóbor ebek, sőt kutyafalkák is”, jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, a soros megyei tanácsülést megelőző sajtótájékoztatón.
Egy kutyamenhely létesítésének költsége körülbelül 50 ezer euró, ez az összeg tartalmazza a létesítmény megépítését és egy jármű beszerzését.