Március 22-én, Nagyváradon munkamegbeszélést tartottak a Fehér Megyei Tanács és a Bihar Megyei Tanács képviselői. A találkozón részt vett Ion Dumitrel, a Fehér Megyei Tanács elnöke, akit elkísért az illető intézmény megyemenedzsere is, a Bihar Megyei Tanácsot pedig Ilie Bolojan elnök, Mircea Mălan alelnök, valamint Filip Cheșeli, a Műszaki Igazgatóság vezetője képviselte.
A munkalátogatáson, a Bihar, Fehér és Kolozs megyék közötti partnerségi megállapodás megkötéséről egyeztettek. Ennek célja olyan közös érdekek kiaknázása és érvényesítése, mint például: a három megyét összekötő közúti infrastruktúra fejlesztése, a hegyvidéki térség fejlesztése és turisztikai népszerűsítése, együttműködés az Erdélyi- szigethegységben járó turisták biztonsága, az Erdélyi-szigethegység karsztvidékének néprajzi, népművészeti és építészeti hagyományainak védelme és promoválása, valamint a szóban forgó övezet karsztvidéke biológiai sokféleségének védelme és népszerűsítése.
A partnerség elősegíti egyes regionális projektek támogatását és megvalósítását. A következő időszakban megbeszélést folytatnak Alin Tișével, a Kolozs Megyei Tanács elnökével is, hogy csatlakozzon az együttműködési megállapodás aláíróihoz.
,,Köszönet illeti a Fehér megyei csapatot és Ion Dumitrel elnök urat a kezdeményezésért és a megállapodásban való részvételért. A három megyébe található természeti kincs értéke felbecsülhetetlen. Most egy olyan fontos pillanatban vagyunk, amikor is meg kell teremtenünk a kedvező feltételeket annak érdekében, hogy biztosítsuk a hosszú távú turisztikai fejlődését ezen egyedi romániai térségnek”, nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
A Bihar Megyei Tanács részéről, Mircea Mălan alelnököt bízták meg ezen megállapodás végrehajtásáért, akinek a tevékenységek összehangolása lesz a feladata, annak érdekében, hogy a projekt részét képező öt terület esetében megvalósuljanak a célkitűzések.
,,A társulás révén Románia egyik legszebb turisztikai övezetének fejlesztését akarjuk megvalósítani. Egy jól meghatározott keretre van szükség, az egyes partnerek által vállalt felelősségekre és kötelezettségekre, valamint az egyedi térségben befektetett energiára. Ezt az övezetet gyakran keresik fel belföldi és külföldi turisták, azonban szigorú szabályokra van szükség, amelyek biztosítják az Erdélyi-szigethegység karsztvidéke biológiai sokféleségének védelmét”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
A Kolozs Megyei Tanács képviselőivel folytatandó egyeztetés után mindhárom megyei intézmény határozatot hoz a partnerségi megállapodás elfogadásáról.