Megkapta a környezetvédelmi engedélyt az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi útra vonatkozó beruházás

Itthon > Uncategorized > Megkapta a környezetvédelmi engedélyt az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi útra vonatkozó beruházás

Az utóbbi napokban több fontos előrelépés is történt az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út építésével kapcsolatban. A Környezetvédelmi Minisztérium székhelyén október 2-án  írták alá az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út megvalósítására vonatkozó környezetvédelmi engedélyt, október 4-én pedig,  az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) Műszaki – Gazdasági Tanácsa jóváhagyta a projekt megvalósíthatósági tanulmányát. 

„A CNAIR  jóváhagyása után, a  projekt az engedélyezési szakasz befejezéséhez közeledik. Ily módon a projektet jóváhagyásra előterjesztik a miniszterközi tanácshoz, amely testület engedélyezi a nagy értékű közberuházásokat.  Ezen utolsó engedély kibocsátását követően, novemberben, kormányhatározattal elfogadják a projekt műszaki-gazdasági mutatóit. Ez után pedig el kell fogadni a leendő gyorsforgalmi út által érintett területek kisajátítására vonatkozó határozatot”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

November végéig kell elkészíteni a beruházás műszaki tervét, ezt követően pedig ki kell írni a tendert a  három útszelvényre osztott gyorsforgalmi út kivitelezésére. A következő tételekről van szó: Nagyvárad-Nagyszalonta, Nagyszalonta- Kisjenő, valamint Kisjenő – Arad.

„Abban az  esetben ha  a közbeszerzési eljárás nem húzódik el, akkor jövő év tavasszal megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik részt vesznek a projekt megvalósításában: a Consitrans cég tervezőinek, az alvállalkozóknak, az aradi és nagyváradi partnereinknek, a helyhatóságok és a CNAIR szakembereinek”, fűzte hozzá a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A négysávosra tervezett út hossza 120,1 kilométer lesz. A projekt szerint összeköttetést alakítanak ki Nagyszalontával (Bihar megye), amely egy 5 kilométeres útszakasz lesz, az Araddal kapcsolatot teremtő rész hossza 3 kilométer lesz, valamint a magyarországi határátkelőhöz (Nagyszalonta-Békéscsaba) vezető összekötő út pedig 9,85 kilométer. Az út teljes hossza eléri a 138 kilométert.

A munkálatok kivitelezését három szakasztra osztották a következők szerint: Nagyvárad-Nagyszalonta, Nagyszalonta- Kisjenő, valamint Kisjenő – Arad.  A projekt becsült összértéke 10,7 milliárd lej, azaz 10.710.315.053,99, lej áfával együtt. 

Előző Termékvásárt tartottak Váradszőllősön

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor