Megnyitották a forgalom előtt a biharszentandrási körgyűrűt

Itthon > Uncategorized > Megnyitották a forgalom előtt a biharszentandrási körgyűrűt

Május 19-én, vasárnap 18 órakor megnyitották a forgalom előtt a biharszentandrási körgyűrű.  A Bihar Megyei Tanács által építtetett hét körgyűrűből ez lesz az első, amelyet átadnak a forgalomnak. A járművek felsorakoztak, hogy használatba vegyék az új utat.

A biharszentandrási körgyűrű hossza 5 kilométer. A nyomvonal a Cazaban utcai körforgalomnál keresztezi a Nagyváradot Biharszentandrással összekötő Bujac utcai útszakaszt, és észak felé elkerüli a várost, egészen Körösgyéres település kijáratáig. Az új út egy szakasza párhuzamosan halad az észak-erdélyi autópályához csatlakozó gyorsforgalmi úttal.

„Az utóbbi években gondot jelentett Nagyváradra eljutni a Biharszentandrás felőli útszakaszon. Emellett a biharszentandrási tranzitforgalom kellemetlenségeket okozott a településen lakóknak. A körgyűrű átveszi a település teherforgalmát, egy jobb összeköttetést biztosít a nagyváradi Cazaban utcai övezettel, csatlakozást teremt Biharszentandrás község és a Körösgyéres-Vizesgyán közötti övezet valamint a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út között.”, nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Az új út a „Nagyváradi Metropolisz Övezetben lévő megyei úthálózat bővítése” elnevezésű beruházást II. szakaszához tartozik, a következő projekt keretében: „A Bihar megyei úthálózathoz és a TENT-T csomópontokhoz vezető másodlagos útkapcsolatok kialakítása és rehabilitációja” Ugyanezen szakasz keretében építik meg a 8,4 kilométer hosszú nagyürögdi körgyűrűt.

 A munkálatokat a PORR Construct Kft. végezte, a szerződés értéke a két út esetében 100.429.001,55 lej áfával együtt. A kivitelezés határidejét 18 hónapban határozták meg, 2023 februárjától számítva, amikor is kibocsátották a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendelkezést. A tervezett határidőnél három hónappal hamarabb készült el a biharszentandrási körgyűrű.

A finanszírozást vissza nem térítendő külső forrásokból biztosítják a 2021-2027 Regionális Operatív Program keretéből, a következő pályázai kiírás alapján: 5. beruházási prioritás: Egy elérhető régió, 3.2 Specifikus Célítűzés (OS).

„A Bihar megyei úthálózathoz és a TENT-T csomópontokhoz vezető másodlagos útkapcsolatok kialakítása és rehabilitációja” elnevezésű projekt még a következő beruházásokat foglalja magába: a nagyürögdi, biharszentandrási és bihari körgyűrűk építése, a Bihar község és Hegyközpályi közötti összekötő út kivitelezése, a 763. számú megyei út Pádis – Ponor Ék közötti szakaszának korszerűsítése, valamint a 795. számú megyei út Nagyszalonta- Tenke közötti szakaszának rehabilitációja, amelyek összértéke 130 millió euró. 

A Bihar Megyei Tanács jelenleg  nyolc új körgyűrű megvalósításán dolgozik Bihar megyében, amelyek hosszúsága összesen 68 kilométer. Ezek a következőek: 

  • Élesd körgyűrűje – 5,8 km
  • Belényes körgyűrűje – 9,3 km
  • Biharszentandrás körgyűrűje – 5 km
  • Nagyürögd körgyűrűje – 8,4 km
  • Váradszentmárton körgyűrűje – 8 km
  • Fugyivásárhely körgyűrűje – 5,8 km
  • Bihar község körgyűrűje – 8,7 km
  • Nagyvárad metropolisz körgyűrűje, amelynek hossza 17 km.
Előző Engedélyezték a nagyváradi gyalogos átjárók megvalósíthatósági tanulmányát

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor