Június 8-án és 9-én várja az érdeklődőket a nagyváradi duális oktatási kampusz. Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Horea Abrudan, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője, és a partnercégek képviselői csütörtökön és pénteken 15.30 óra és 19.30 óra között várják azokat, akik meg akarják látogatni az iskolaközpontot. Az érdeklődők tájékoztatást kapnak a kampusz nyújtotta lehetőségekről és azokról az előnyökről is, amit ez az oktatási forma biztosít. A nagyváradi kampuszban indítandó duális képzés a 8. osztályt elvégzett diákoknak szól, akiknek ősszel kezdődik a líceumi oktatás.
Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke és Horea Abrudan főtanfelügyelő eddig több mint 30 tanintézményt keresett fel a megyében, hogy bemutassák a 7. és 8. osztályos diákoknak és a szüleiknek a nagyváradi kampuszra vonatkozó projektet. Júliusban lehet beiratkozni a duális oktatási központba.
„Ez egy nagyon fontos projekt, ugyanis, egyrészt lehetőséget biztosít a Bihar megyei diákoknak, hogy egy képesítést szerezzenek, ezáltal pedig itthon tudnának munkát vállalni, így nem kellene külföldön állást keresniük. Másrészt pedig a helyi cégeknek szükségük van szakképzett munkaerőre, nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
A következő szakokra lehet majd beiratkozni: mechanika, ipari építkezések és egyéb közmunkák, elektromechanika, elektroautomatika és vegyipar. A diákok havi 400-1000 lej közötti ösztöndíjat kapnak, ingyenesen lakhatnak a kampusz internátusában, a bentlakásban lakók napi háromszor ingyen étkezhetnek és ingyen szállítják őket az iskolából a duális központban.
A kampusz keretében osztálytermeket, laboratóriumokat, műhelyeket alakítanak ki a különféle szakmák képzésére, ugyanakkor egy étkezde, orvosi rendelők, uszoda és sportterem is lesz, valamint egy 140 szálláshellyel rendelkező bentlakás.
A konzorciumnak összesen 18 tagja van, vagyis két helyhatóság: a Bihar Megyei Tanács (projketvezető) és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, öt tanintézmény: a nagyváradi Traian Vuia és Mihai Viteazul műszaki kollégiumok, az élesdi Alexandru Roman, a vaskohsziklási Unirea és a váradi Constantin Brâncuşi szaklíceumok, amelyek kiegészülnek a Nagyváradi Egyetemmel és a Bihar Megyei Tanfelügyelőséggel, valamint a következő kilenc magáncég és egyesület: Faist Mekatronic Kft., Connectronics România Kft, Vernicolor Rt, Celestica Kft, Purem Oradea Kft, Nidec Kft., Plexus Services RO Kft., Bihor West Szakmai Egyesület, Bihari Vállalkozások Szövetsége.
A projekt összértéke 147.009.818,89 lej áfával együtt, azaz több mint 29 millió euró. A Bihar Megyei Tanács március elején nyújtott be finanszírozási kérelmet. A projektet az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) keretéből finanszírozzák. A program oktatásra vonatkozó részének keretéből (15. Komponens – Oktatás, Reform 4.- Átfogó szakképzés megvalósítása a műszaki felsőoktatás számára) tíz regionális konzorcium fejlesztésére, valamint tíz integrált szakoktatásra alkalmas kampusz fejlesztésére és felszereltségére különítenek el pénzt.
A duális oktatásra használandó épületkomplexum a Nagyváradi Egyetem és a leendő Tudományos és Technológiai Park szomszédságában található, a Ceyrat utca 4. szám alatt.





