Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke a március 31-én tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy egy újabb társulási szerződést kötnek a gázhálózat kiterjesztésének érdekében Bihar megye területén.
A Bihar Megyei Tanács társulási szerződést köt a madarászi polgármesteri hivatallal annak érdekében, hogy kibővítsék a gázhálózatot a község valamennyi településén, azaz Oláhhomorog és Jánosd falvakban. A megállapodásra vonatkozó tervezetet a megyei önkormányzat március 31-i rendes ülésén hagyták jóvá a tanácsosok.
A megyei önkormányzat 1 millió lejes támogatást nyújt a polgármesteri hivatalnak, ellenőrzi a kivitelezési szerződés végrehajtását, és részt vesz a beruházás átvételében. A polgármesteri hivatal fogja fedezni a Bihar Megyei Tanács által biztosított összeg és a beruházás összértéke közötti különbözetet.
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács mostanáig az oláhszentmiklósi, tenkei, biharlonkai és vaskohsziklási polgármesteri hivatalokkal kötött hasonló jellegű megállapodásokat.
„A Madarásszal megkötött megállapodást követően, immár öt településen alkalmazzuk többéves futamidejű programunkat. A Bihar Megyei Tanács évente 1 millió euróval járul hozzá ezen beruházások kivitelezéséhez. Oláhszentmiklóson lezárult a gázbevezetési munkálatokra kiírt tender. Ha nem lesznek óvások, már a jövő hét folyamán aláírhatják a kivitelezési szerződést. A beruházás megvalósításának első két hónapjában elkészítik a műszaki tervet, és az év végéig befejeződhetnek a munkálatok”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
Ugyanakkor a Bihar Megyei Tanács nyolc Bihar megyei községet is támogat, amelyek korábban európai uniós pályázati pénzeket nyertek el a gázbevezetésre vonatkozó projektekkel: Fugyivásárhelyt, Nagyürögdöt, Hegyközpályit, Rényt, Bontesdet, Vasaskőfalvát, Dragánfalvát és Belényesirtást.
„Tanácsadással is segítjük ezen polgármesteri hivatalokat, a következő tennivalókra vonatkozóan, beleértve a társfinanszírozást biztosító hitelek felvételét. Amennyiben Románia kormánya nem talál megoldást az áfa fedezésére, amit ezen területi-közigazgatási egységeknek kell kiegyenlíteniük, akkor a Bihar Megyei Tanács minden érintett polgármesteri hivatalnak 200 ezer eurót biztosít. Ugyanakkor 400 ezer euróval támogatjuk Hegyközpályi községet, hogy el tudja végezni a szükséges kisajátításokat a gázvezeték leendő nyomvonala mentén”, tette hozzá Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.