Tavaly rekordösszegű beruházásokat hajtottak végre Bihar megyében

Itthon > Uncategorized > Tavaly rekordösszegű beruházásokat hajtottak végre Bihar megyében

A közberuházások finanszírozásának tekintetében mérföldkőnek számított a tavalyi év a Bihar Megyei Tanácsnál, ugyanis a legnagyobb összeget fordítottak a projektek megvalósítására az intézmény történetében.  A február 13-án tartott sajótájékoztatón Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Filip Cheșeli, a Műszaki Igazgatóság igazgatója, valamint  Ionuț Sărac, a vissza nem térítendő finanszírozású projektekkel foglalkozó osztály vezetője ismertette az önkormányzat keretében működő Műszaki Igazgatóság tavalyi tevékenységét.

A jelenleg folyamatban lébő projektek portfóliója összesen 4,4 milliárd lej (több mint 880 millió euró), ez az eddigi legnagyobb összeg, amit valaha a megyei tanács kezelt. 2024-ben történtek a legnagyobb értékű beruházások Bihar megyében. Ezek közül a tavaly befejezett befektetések meghaladják az 1,7 milliárd lejt (több mint 340 millió euró), amelyek kulcsfontosságú területeken történtek, mint például a közúti és a vasúti infrastruktúra fejlesztése,  a földgázhálózat bővítése, a tanügy, üzleti szféra, kultúra és a környezetvédelem.

„2024 rekordévnek számít Bihar megyében, figyelembe véve a beruházások finanszírozását, gyakorlatilag a legjobb  periódus az utóbbi 35 év közül a közúti infrastruktúra fejlesztésének tekintetében. Sikerült befejeznünk 51 kilométer megyei utat, valamint az élesdi, fugyivásárhelyi, biharszentandrási, váradszentmártoni, nagyürögdi és belényesi körgyűrűket. Emellett olyan fontos projekteket is megvalósítottunk, mint például a nagyváradi duális oktatási központ, vagy a Tudományos és Technológiai Park. Ugyanakkor folytatódnak azok a nagyszabású fejlesztések, amelyek jelentős előrelépéseket jelentenek a megyének, olyan területeken, mint a közúti és vasúti infrastruktúra, közműhálózatok bővítése, egészégügy, oktatás és környezetvédelem. Bihar megye fejlesztése közös erőfeszítés eredménye. Köszönöm Ilie Bolojan úrnak, aki 2024 decemberéig a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségét töltötte be, kollegáimnak a megyei tanács részéről, az intézményi partnereinknek, és mindazoknak, akik hozzájárultak ezen projektek megvalósításához”, nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

 

A Bihar Megyei Tanács által 2024-ben befejezett beruházások:

  • A fugyivásárhelyi, nagyürögdi, biharszentandrási, belényesi, élesdi és váradszentmártoni körgyűrűk;
  • 9 kilométer a nagyváradi metropolisz-körgyűrűből, amelyet már átadtak a forgalomnak, ez a beruházás részét képezi a 17 kilométeren kialakítandó elkerülő útnak;
  • A Tudományos és Technológiai Park;
  • A vaskohsziklási ipari park;
  • A nagyváradi duális oktatási központ, ez egy nagyon fontos projekt, amely lehetőséget biztosít a Bihar megyei fiataloknak, hogy megszerezzék a szükséges szakmai készségeket, hogy hozzájáruljanak a helyi gazdaság fejlődéséhez;
  • 2024-től kezdődően Biar megye egy újabb látogatható barlanggal bővült, ugyanis európai uniós finanszírozással fejlesztették az isztrákosi barlangot. Ugyanannak a projketnek a keretében túraútvonalat alakítottak ki az Isztrákos-barlang és a tasádfői barlang között ;
  • Kempingeket hoztak létre Vársonkolyoson, Barátkán, Réven és Bihardobrosdon, a védett övezetek mellett, annak érdekében, hogy megfelelő körülményeket alakítsanak ki a természetkedvelőknek. Ezáltal óvni szeretnék a természeti környezetet;
  • Tizenhat hulladékgyűjtő udvart építettek a nagy méretű hulladékok elhelyezésére.

Egyéb projektek, amelyek különböző megvalósítási szakaszban találhatóak:

Közúti infrastruktúra:

  • Nyolc alul- vagy felüljárót építenek Nagyvárad be- és kijáratainál a forgalom gördülékenyebbé tételének érdekében, ezek közül két átjáró esetében írtak ki tendert, hat esetében pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás előkészítése;
  • Hat gyalogos átkelő kialakítása a váradi agglomeráció forgalmának javítása érdekében, ez esetben hamarosan sor kerül a versenytárgyalás kiírására;
  • Zajlik a Tenke-Nagyszalonta közötti megyei út korszerűsítése;
  • A metropolisz-körgyűrű II. útszelvényének építése Félixfürdő és Fugyivásárhely között;
  • A Pádis és a Ponor Ék közötti összekötő út korszerűsítése, a munkálatok idén tavasszal kezdődhetnek meg

Vasúti infrastruktúra

  • A vasútvillamos-hálózat kialakítására vonatkozó projket, amelynek értéke 1,3 milliárd lej, ez esetben zajlanak a tender kiírásának előkészületei.

A földgázhálózat bővítése

  • Továbbra is támogatást biztosítanak a földgázhálózat bővítésére. 2024-ben újabb öt polgármesteri hivatallal kötöttek együttműködési megállapodást. Ily módon összesen 12 önkormányzattal írtak alá partnerségi egyezményt, a következő települések esetében:  Oláhszentmiklós, Tenke, Biharlonka, Vaskohsziklás, Madarász, Hegyközpályi, Alsókocsoba, Érábrány, Vámosláz, Drágcséke, Miklóirtás, Szászfalva. A megállapodások értelmében mindegyik polgármesteri hivatal 1 millió lejes finanszírozásban részesül, valamint logisztikai támogatást kap a projket megvalósítására.

Az üzleti szféra fejlesztése

  • A következő településeken épülnek intelligens szakosodási ipari parkok: Margitta (a munkálatok mintegy 51 százalékban készülnek el), Élesd (a munkálatok kivitelezési szintje 23 százalék), Belényes ( 2025. február 11-én adták ki a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendelkezést).

 

Oktatás

  • Összesen 47 elektromos kisbusz beszerzése a Bihar megyei diákok szállítására. Huszonöt busz beszerzésére már kijelölték a tender nyertesét. A többi 22 elektromos busz esetében hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást;
  • Nyolc speciális oktatási intézmény korszerűsítése, bútorokat és számítástechnikai eszközöket fognak vásárolni 5,7 millió lej értékben.

Kulturális és szabadidős témájú projektek

  • A Bihar megyei könyvtárak korszerűsítése és digitalizálása; A Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár és másik 29 megyei téka szerepel ebben a projektben, amelynek értéke 24 millió lej;
  • Kerékpárút létrehozása, amely Pádison keresztül összeköti Nagyváradot Fehér és Kolozs megyével. A beruházás értéke 110 millióó lej;

Környezetvédelem – ökoturizmus és fenntartható fejlődés

  • Újabb 16 hulladéktároló udvar kialakítása a nagy méretű hulladékok elhelyezsére, az ezekre vonatkozó tender előkészítési szakaszban van.
  • A lankási Vida-tó kikotrása
  • Öt barlang felújítása, rendbetétele: a révi Zichy-cseppkőbarlang, a Nagy Magyar-barlang, a Szelek Barlangja, az Isztrákos-barlang és az Osoi-barlang. Ezek a projektek a tervezés szakaszában vannak, majd ezt követően tavasszal megkezdődhetnek a munkálatok.

Szociális és egészségügyi fejlesztések

  • A diófási pszichiátriai kórház felújítása, valamint a Bihar Megyei Gyermek- és Társadalomvédelmi Igazgatósághoz (DGASPC) tartozó több épület korszerűsítése;
  • A Bihar Megyei Tanács új székhelye korszerűsítésének befejezése;
Előző Huszonöt elektromos iskolabuszt vásárol a Bihar Megyei Tanács

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor