Terhelési teszteket végeznek a félixfürdői viadukton

Itthon > Uncategorized > Terhelési teszteket végeznek a félixfürdői viadukton

Január 15-én megkezdődtek a terhelési tesztek a 76. számú országút feletti viadukton, amely Félixfürdő kijáratánál található és részét képezi a metropolisz-körgyűrű I. szelvényének. Gyakorlatilag a völgyhíd mentén érzékelőket helyeztek el, hogy forgalomi körülmények között teszteljék a szerkezet stabilitását. Az első szakaszban négy, egyenként 38 tonna súlyú teherautó állt meg a viadukt különböző pontjain. Ezt követően pedig úgynevezett dinamikus próbát tartottak, amelyek során a gépjárművek 30 és 50 kilométeres sebességgel haladtak. Ezeket a teszteket kötelező elvégezni a kivitelezési munkálatok átvétele előtt.

Mint ismeretes a Nagyürögd és Félixfürdő (Kardó) közötti I. útszelvényt 2024 novemberében adták át a forgalomnak, nyolc hónappal a megállapított határidő előtt. Bár az I. szakasz részét képezi, a viadukton csak a II. útszelvény (Félixfürdő-Fuyivásárhely között) befejezése után lehet majd közlekedni.

Az I. szakasz kivitelezési munkálatait az ASFAMIXT Kft. (fővállalkozó), az OPR ASFALT Kft. és a DACIA FABER Kft cégekből álló konzorcium végezte.  A beruházás értéke 104.339.114,6 lej áfával együtt.

A 8 kilométeres metropolisz-körgyűrű II. szelvénye idén tavasszal fog elkészülni. A beruházás megvalósítási szintje mintegy 67 százalék. A fugyivásárhelyi körgyűrűhöz csatlakozó metropolisz-körgyűrű II. szakasza a félixfürdői viaduktnál kezdődik, megkerülve Püspökfürdőt és Alkér településeket. A beruházás kivitelezésével a PORR CONSTRUCT céget bízták meg, ez esetben a szerződés értéke lej 97.209.165,59 lej áfával együtt.

A félixfürdői (I. szelvény) és a betfiai viaduktok (II. szelvény) a projekt leglátványosabb, ám kivitelezési szempontból legösszetettebb részei a metropolisz-körgyűrűnek. Ezek jelentősen hozzájárulnak a folyamatos forgalom biztosításához és a metropolisz övezet gazdasági fejlődéséhez. A metropolisz-körgyűrű teljes hossza 17 kilométer és mindkét irányban egy-egy sávos lesz.

Az infrastrukturális beruházás finanszírozását az állami költségvetésből biztosítják az Anghel Saligny Országos Program alapjaiból, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és a Bihar Megyei Tanács számára elkülönített keretösszegből.

A projekt megvalósítása érdekében a Bihar Megyei Tanács együttműködési megállapodásokat kötött a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal, valamint a fugyivásárhelyi, a váradszentmártoni és a nagyürögdi önkormányzatokkal.

Előző Rendezvénysorozat a Román Kultúra Napja alkalmából Bihar megyében

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor