Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke március 13-án találkozott a magáncégek képviselőivel. Az eseményt a Bihar Megyei Tanács és a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség (ADLO) szervezte. A megbeszélés célja, hogy ismertessék az élesdi, margittai, belényesi és vaskohsziklási intelligens szakosodási parkok által nyújtott lehetőségeket.
Az eszmecserén többek mellett jelen volt Anca Roman és Cristian Otgon, az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (ADR NV) képviselője, Ioan Todoca, Élesd polgármestere, Gabriel Popa, Belényes polgármestere, Marcel Sas-Adăscăliții Margitta polgármestere, és Iulian Balaj, Vaskohsziklás polgármestere. A találkozón részt vett Ioan Mintaș, a romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának első elnök-helyettese is.
„A Bihar Megyei Tanács számára a stratégiai jövőkép egyik fontos eleme az integrált és egységes módon történő gazdaságfejlesztés. Ezért kezdeményeztünk több ilyen jellegű projektet, mint például az intelligens szakosodási parkok kialakítása. A hagyományos ipari parkok és az intelligens szakosodásúak között az egyik legfontosabb különbség, hogy pályázatonként legtöbb 2,5 millió eurós vissza nem térítendő összeg áll azon cégek rendelkezésére, amelyek az intelligens parkok szolgáltatásait veszik igénybe. Ezt az összeget előre lekötötték a Bihar Megyei Tanács által benyújtott projekt alapján”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke
A kis- és középvállalkozások (IMM) vissza nem térítendő európai uniós forrásokhoz juthatnak hozzá, amennyiben úgy döntenek, hogy egy intelligens szakosodási parkban bérelnek telket. Az élesdi létesítmény esetében 3,8 millió eurót különítettek el erre a célra, a belényesinél 4,3 millió eurót, a margittainál 4,2 millió eurót, a vaskohsziklásinál pedig 4,3 millió eurót.
Az Élesdi Intelligens Szakosodási Park a város nyugati részén található az Alsólugos felőli bejáratnál, és összeköttetéssel rendelkezik a 1. számú országúthoz (E60). A beruházás kivitelezésére szánt terület összesen 86.559 négyzetméter, 11 telekre osztva, amelyek terülte 3.455 és 15.657 négyzetméter közötti.
A belényesi ipari park a város Nagyvárad felőli bejáratánál található, a 76. számú országút (E79) bal oldalán. A parkot 16 telekre osztották fel, amelyek mérete 4.108 és 25.952 négyzetméter közötti, a beruházás összterülete pedig 175.183 négyzetméter.
A margittai ipari park teljes területe 114.900 négyzetméter és a megyei jogú város nyugati részén helyezkedik el. A létesítményt a Gării utca és a 19B jelzésű országút Székelyhíd-Margitta közötti szakasza felől lehet megközelíteni. A parkban 9 telek található, amelyek területe 3.451 és 24.557 négyzetméter közötti.
A vaskohsziklási ipari park összterülete 138.883 négyzetméter, amelyen 25 telek helyezkedik el, ezek területe 1.772 és 8.890 négyzetméter közötti. A létesítmény a város délkeleti részén található, és a 75. számú országútról nyíló elágazása felől közelíthető meg.
Az ipari parkok rendelkezésre álló telkeit nyilvános versenytárgyalás útján adják koncesszióba, az erre vonatkozó feltételeket tartalmazó dokumentációkról közvitát írtak ki, amely március 18-ig tart. Az ezzel kapcsolatos javaslatokat, ajánlásokat és véleményeket a contact@adlo.ro email címre lehet küldeni, vagy továbbítani lehet az ADLO nagyváradi irodájához, amely a Primăriei utca 3. szám (földszint) alatt található. A dokumentumokat a Bihar Megyei Tanács honlapján lehet tanulmányozni a következő linken: https://www.cjbihor.ro/wp-content/uploads/2024/03/Documentatii-concesiune-si-anunt-PSI.pdf.
„Az intelligens szakosodási parkok létesítésével ki szeretnénk terjeszteni a Nagyváradon már bevált fejlesztési modelleket, az a cél, hogy az embereknek a lakhelyükhöz minél közelebb legyen a munkahelyük, ugyanis jelenleg a Bihar megyeieknek akár napi 70 kilométert kell utazniuk, amikor dolgozni mennek”, fűzte hozzá a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
Folyamatban van a margittai és vaskohsziklási ipari parkok kivitelezésére meghirdetett tenderre beérkezett ajánlatok elbírálása és értékelése. A finanszírozást a Bihar Megyei Tanács saját költségvetéséből és az európai uniós alapokból biztosítják, a Regionális Operatív Program 2021-2027 keretében. A közeljövőben fogják aláírni a finanszírozási szerződést.