Véglegesítették a metropolisz-körgyűrű nyomvonalát

Itthon > Uncategorized > Véglegesítették a metropolisz-körgyűrű nyomvonalát

Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke a március 11-én tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy véglegesítették a nagyváradi metropolisz-övezeti elkerülő út nyomvonalát.

Az út áthalad majd Nagyürögd, Váradszentmárton és Fugyivásárhely községeken, kétsávos lesz, a hossza pedig 17 kilométer.  Az út nyomvonalán, két átjáró és két viadukt épül, valamint négy körforgalmat is ki fognak alakítani.

„Az új úton két fontos viadukt is épül, az egyik Félixfürdő kijáratánál az USA OLIL benzinkút közelében lévő két domb között, ennek a 300 méter hosszú építménynek a legmagasabb pillére tizennégy méter magas lesz. A másik viadukt a Hájó felőli utón épül meg, Püspökfürdő közelében. Ennek hossza 350 méter, a legmagasabb pillére pedig eléri a tizenkét métert. Az a tervünk, hogy május végén elfogadjuk a metropolisz-övezeti elkerülő út hatástanulmányát”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke

A beruházás becsült értéke 230 millió lej.

A Bihar Megyei Tanács elnöke kifejtette: „A beruházást az Anghel Saligny – program keretéből fogják finanszírozni. Az első elbíráláson kedvezően értékelték a projektet. Köszönettel tartozom a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalnak, a finanszírozás megszerzéséhez nyújtott együttműködésért! Véleményünk szerint két év alatt megépíthető ez az út. A leendő körgyűrű nagyban hozzájárul majd a forgalom csökkentéséhez Nagyvárad bevezető útjainak esetében, valamint a nagyváradi körgyűrűn is

Mint ismeretes a „Nagyváradi metropolisz-körgyűrű” elnevezésű projekt kivitelezésének érdekében megalakítják a közösségek közötti fejlesztési egyesületet (ADI), amelynek tagja lesz a Bihar Megyei Tanács és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal.

A Bihar Megyei Tanács kötelezettséget vállalt, hogy benyújtja a Fejlesztési, Közigazgatási és Közberuházási Minisztériumhoz a „Nagyváradi metropolisz-körgyűrű” projektre vonatkozó finanszírozási igénylést, és a létesítendő fejlesztési egyesület rendelkezésére bocsátja az Anghel Saligny Országos Befektetési Program keretéből előzetesen elkülönített minimális összeget, ami bruttó 140 millió lej.

A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal támogatja a Bihar Megyei Tanácsot a finanszírozási kérelem benyújtásában, és a fejlesztési egyesület rendelkezésére bocsátja az Anghel Saligny Országos Befektetési Program keretéből előzetesen elkülönített minimális összeget, ami bruttó 43 millió lej. 

Ezen projekt megvalósítása érdekében a Bihar Megyei Tanács együttműködési megállapodásokat fogadott el, azon polgármesteri hivatalokkal, amelyek településein át fog haladni a metropolisz-körgyűrű.

Előző Még három hónapig érvényesek a Főépítészi Hivatal által kibocsátott dokumentumok

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor