Zöld beruházási projekteket valósítanak meg Bihar megyében

Itthon > Uncategorized > Zöld beruházási projekteket valósítanak meg Bihar megyében

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke december 6-án  sajtótájékoztatót tartott a kisősi és sólyomkővári beruházások helyszínén, ahol a természet és az adrenalin szerelmeseinek szóló projektek kivitelezése zajlik.

Az alelnök először a közigazgatásilag Kiősihez tartozó Tőtösön (Groși)  ismertette az ottani munkálatok helyzetét, Mitică Lazăr, Kisősi polgármesterével, valamint a kivitelezéssel megbízott  Silvania cég képviselőivel együtt. Tőtösön egy 1,7 kilométer hosszú, nemzetközi versenyek megszervezésére is alkalmas offroad pályát alakítanak meg, amelyet egyaránt használhatnak az amatőr és a profi motorosok is.

A helyszínen négy, fából készült megfigyelő állomást létesítenek a természet megfigyelésének céljából, egy ételkészítésre alkalmas helyszínt rendeznek be kőből és fémből, ösvényeket alakítanak és parkolóhelyeket hoznak létre is. Ugyanakkor 140 facsemetét fognak elültetni, valamint több faj- és élőhelyvédelmi pannót is elhelyeznek majd.  Ebben a térségben lesznek még műszaki és irányításra szolgáló helyiségek, mosdók.

            „Ezen projekt esetében mintegy 42 százalékban készültek el a kivitelezési munkálatokkal.  Még a  természetvédelmi terület határán szeretnénk a környezetszennyezést megakadályozni, és a zajt csökkenteni. Az offroad pályát a következő időszakban hitelesítik, hogy a belföldi mellett nemzetközi versenyeket is tarthassanak ott.  Ez egy nagyon ambiciózus projekt, tekintettel arra, hogy a kivitelezési munkálatok szeptember 28-án kezdődtek el, és még az idén be kell fejezni azokat, valamint a munkálatok ellenértékét is folyósítani kell addig. Köszönetet mondok a kivitelezési munkálatok elvégzésével megbízott Silvania cégnek, hogy ilyen példás módon vesz részt a projekt megvalósításában”, nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

            Mitică Lazăr, Kisősi község polgármestere kifejtette: „A község gazdaságát és szépségét hangsúlyozza ez a projekt. Réz-hegység természetvédelmi övezetének a határán vagyunk, ahol a turizmus fejlődött és további fejlesztési lehetőségeink vannak. A község területén utakat, hidakat építünk, víz- és szennyvízrendszert alakítunk ki, azonban még nem volt egy ilyen projektünk. Ez lesz a hab a tortán.”

            A második állomás a sólyomkővári beruházás helyszíne volt, a terepszemlén részt vett Lasak Benedek, a község polgármestere és a kivitelezéssel megbízott Silvania cég képviselői is. Tizenhárom négyszemélyes befogadóképességű faházikót építenek, valamint egy menedzsmentközpontot, amelyben tanácskozótermek, étkező és egyéb helyiségek lesznek. A faházikók saját mosókkal fognak rendelkezni, mindegyik központi fűtéssel fog rendelkezni. Sólyomkőváron egy ökológiai kutatással és neveléssel foglalkozó menedzsmentközpont fog működni. Az építkezés során felhasznált anyagok mindegyike természetes anyag. Ugyanakkor egy mesterséges tavat is létrehoznak, facsemetéket fognak ültetni és parkolóhelyeket alakítanak ki.

            „A projekt egy 7 hektáros területen valósul meg, amelyet a Sólyomkővári Polgármesteri Hivatal bocsátott rendelkezésre. Jelenleg a kivitelezés 60 százalékos szintet ért el.  Intenzív munka folyik, és további munkacsoportok fognak érkezni. Megkezdődik a nyílászárók elhelyezése, zsindellyel borítják a főépület tetőzetét, és dolgoznak a belső rendszerek kialakításán. Az időjárási viszonyok miatt nagyon nehéz körülmények között dolgoznak a kivitelezők”, tette hozzá a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

„A központ létesítése a sólyomkővári közösség hasznára fog válni ennek, amely a turizmus fejlesztése által hozzájárul a térség fejlődéséhez. Reméljük, hogy akik Sólyomkővárra jönnek majd, jól fogják érezni magukat és jó benyomással távoznak”, fejtette ki Lasak Benedek, Sólyomkővár község polgármestere.

A kisősi és a sólyomkővári beruházás ugyanannak a  projekteknek a részét képezi, amelyet  Bihar Megyei Tanács a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségével (ANANP)- mint projektvezető- és a két település polgármesteri hivatalával együttműködve valósít meg.

A „Természetvédelmi intézkedések megvalósítása a Natura  2000 ROSCI00322 Réz-hegység terület megőrzése érdekében” elnevezésű  projekt finanszírozása a 2014-2020 Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretében történik, a kivitelezési munkálatok befejezési határideje 2023.12.31.A finanszírozási szerződés értéke  9.437.417,19 lej áfával együtt,  az összeg teljes egészében vissza nem térítendő.

Előző Nagyvárad-Varsó közvetlen légi járat létesül

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor