Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke, Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, valamint Marian Vasile megyemenedzser, a Temes Megyei Tanács képviseletében, Sorin Maxim, a Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, Marcel Boloș, az Észak – Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója, valamint a nagyváradi Breco iroda képviselői augusztus 24-én munkamegbeszélést tartottak Nagyváradon. Ezen meghatározták a jövőben pályázható határokon átnyúló finanszírozással kapcsolatos cselekvési irányelveket az Interreg Románia-Magyarország Együttműködési Program keretében.
Jelenleg a finanszírozási stratégia kialakításán dolgoznak, amely a finanszírozási útmutató alapját fogja képezni. Az érintett megyei tanácsok elnökei megvitatták a Menedzsment Hatóság által javasolt támogatási tengelyekkel kapcsolatos prioritásokat, mint például a következő programok: Zöld Európa, Szociális Európa, a Közigazgatási Kapacitás Növelése.
A következő pénzügyi szakaszban az Interreg Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében három tengelyt fognak finanszírozni, például a következő területeken: katasztrófavédelem, környezetvédelmi projektek, megújuló erőforrásokból származó energia népszerűsítése, egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, az egészségügyi ellátás digitalizálása, az egészségügyi munkakörnyezet javítása, családgondozás, az egészségügyi intézmények felszereltségének bővítése, a kultúra és a fenntartható turizmus szerepének erősítése, az ökoturizmus támogatása, a közintézmények és a közigazgatási hatóságok, az egyetemek és a civil szervezetek adminisztratív kapacitásának növelése, a közigazgatási intézmények közötti határon átnyúló együttműködése. Összesen 140 millió euro áll rendelkezésre a nyolc megye határon átnyúló projektjeinek támogatására.
A megbeszélésen részt vevő megyei tanácsi elnökök elhatározták, hogy javaslatcsomagot fognak küldeni a Fejlesztési Minisztériumnak annak érdekében, hogy elkerüljék a jelenlegi finanszírozási ciklusban tapasztalt hiányosságokat (mint például egy olyan rendszer létrehozása, amellyel elkerülhető a projektek késedelmes végrehajtása, figyelembe véve, hogy a bürokrácia miatt 2021-ben még nem fejeződtek be az előző finanszírozási ciklusban elkezdett projektek). Ugyanakkor a megyei tanácsok elnökei közös álláspontot alakítottak ki a stratégiai projektek kedvezményezettjeinek kijelölésére vonatkozó feltételrendszerről, valamint javasolni fogják a Fejlesztési Minisztériumnak egy világos, egyértelmű értékelési eljárás bevezetését, amely figyelembe veszi a helyi realitásokat és igényeket.