334 akciót tartottak a Bihar megyei takarítási hónap keretében

Itthon > Uncategorized > 334 akciót tartottak a Bihar megyei takarítási hónap keretében

Befejeződött a Bihar megyei takarítási hónap elnevezésű idei kampány, amely májusban zajlott.

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, aki egyben az Ecolect Csoport Közösségek Közti Fejlesztési Egyesület elnöke június 3-án sajtótájékoztatót tartott Horea Abrudannal, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelőjével, valamint Florin Gontariuval, az Ecolect Csoport ügyvezető igazgatójával együtt.

A kampány keretében két versenyt szerveztek: az első „Bihar megye takarítási bajnoksága”, a második megmérettetés, az „ÖkoProvokáció” elnevezésű, amelyek által mozgósították a Bihar megyei közösséget. A közös cél, egy tiszta Bihar megye volt!

A megye egész területén összesen 334 takarítási akciót tartottak, amelyeken az egész közösség képviselve volt, a helyi önkormányzatoktól kezdve a vallási felekezeteken, iskolákon, cégeken keresztül egészen a civil szervezetekig, a lakosságig, valamint a sajtóig.

„Meggyőződésünk, hogy a leghasznosabb dolog, amit a jobb hulladékgazdálkodás érdekében tehetünk, az az, hogy támogatjuk és előtérbe helyezzük a gyermekeink oktatását. Ebből a szempontból alapvető fontossággal bírnak az iskoláink. Ezért is szeretnék köszönetet mondani Horea Abrudan főtanfelügyelőnek a projekt megvalósításában nyújtott támogatásáért, a nyitottságáért.  Biztosítani szeretném arról, hogy minden esetben következetes partnerek maradunk! Ugyanakkor köszönetet mondok minden partnerünknek és támogatónknak. Külön köszönet illeti azokat a tanárokat, akik önkéntes munkában minden iskolában létrehozták az EcoClubokat”, jelentette ki Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

Horea Abrudan, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője kifejtette: „Örömmel fogadtuk, hogy partnerek lehettünk ebben a projektben. Hangsúlyozni szeretném a projekt nevelési szerepét. A projekt keretében tartott akciókban sok tanuló és tanár vett részt, ez a változás iránti igényüket jelzi, és azt, hogy Bihar megyében megteremtődtek a minőségi oktatás feltételei, nem csak a környezeti nevelés tekintetében, Úgy vélem, hogy jó úton járunk

„Az Ecolect Csoport prioritása az Integrált Hulladékgazdálkodási Menezsmentrendszer teljes körű alkalmazása.  Partnereinkkel közösen megpróbálunk megoldásokat találni az újrahasznosítható hulladékok felhasználására.  Ugyanakkor az Ecolect Csoport az oktatás tekintetében is igyekszik majd állandó és megbízható partner lenni”, mondta Florin Gontariu, az Ecolect Csoport új ügyvezető igazgatója. 

A „Bihar megye takarítási bajnoksága” a megyében lévő helyi önkormányzatok közötti verseny volt, amelyre 94 település polgármesteri hivatala nevezett be. Az összegyűjtött hulladékmennyiség függvényében mindegyik régióban három-három díjat osztanak ki, az első helyért 100 ezer lej jár, a második helyért 50 ezer lej, a harmadik helyezésért pedig 30 ezer lej. A nyereményeket az önkormányzatoknak egy olyan környezetvédelmi projekt finanszírozására kell fordítaniuk, amely a gyermekeknek szól. A nyereményalap 1.080.000 lej, a Bihar Megyei Tanács hozzájárulása 500 ezer lej  

A tisztasági hónap kampányának keretében szervezendő második verseny, az „ÖkoProvokáció” minden olyan diáknak szól, aki beiratkozik a Bihar megyei EcoClubba, amely a környezet megóvásával foglalkozó önkéntesek közössége. Minden diák, aki igazolni tudja, hogy jelen volt legalább két takarítási akción, egy nyereménysorsoláson vehetnek részt, amelyen egy 500 lej értékű utalványt nyerhetnek saját maguk számára, emellett pedig egy 1000 lej értékű összeget kaphatnak, amit az a közösség használhat fel, amelynek tagja a nyertes tanuló. Bihar megye hét hulladékgyűjtési övezetének esetében, beleértve Nagyváradot is összesen 21 díjat ajánlanak fel három-három diáknak.

Bihar megyében 123 önkéntes diákközösség alakult meg. A 130 tanárból, akik segítettek az iskolában létrejövő úgynevezett  EcoClubok megalakításában 14-en egy-egy 500 lej értékű utalványt nyernek a Benvenuti cégtől, az idei kampány támogatójától.

A kampány nyerteseit a június 15-én tartandó díjátadó gálán jelentik be. 

Előző Aláírták a váradszentmártoni körgyűrű kivitelezésére vonatkozó szerződést

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor