Január 15-én több mint 500-an vettek részt az Eugen Țugulea színművész tiszteletére szervezett előadáson a nagyváradi Mária Királyné Színházban. A 93 éves előadó hét évtizedet töltött a kultúra szolgálatában Bihar megyében. Az előadás címe:,,Sara pe deal. Regândind Luceafărul” volt, amelynek keretében a színművész lenyűgöző szavalatai hangzottak el Mihai Eminescu verseiből, akit évente születésének alklamából január 15-én ünnepelünk meg. Eugen Țugulea estjén közreműködött a Nagyváradi Állami Filharmónia kórusának 20 tagja, akik kórusműveket adtak elő a nemzet költőjének verseire.
Eugen Țugulea 1931. április 10-án született, és a bukaresti I.L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Intézetben végzett. 1955-ben lépett először a nagyváradi színház színpadára, és 45 évig szolgálta a Bihar megyei közönséget. 1960-tól egészen 1968-ig, majd 1971-1977 között, összesen 14 évig töltötte be a nagyváradi színház igazgatói tisztségét. 2000-ben vonult nyugdíjba, azonban azóta is folytatta előadóművészi tevékenységét, szavalóesteteket tartott, 2016-ban pedig az UNITER- gála keretében életműdíjban részesült. Az évfordulós koncertet a Bihar Megyei Tanács, a Mária Királyné Színház és a nagyváradi Állami Filharmónia közösen szervezte.
,, Eugen Țugulea úrnak 1955-ben ezen a színpadon kezdődött el a pályafutása, és 45 éven keresztül szolgált emberként és művészként is. Ő hű maradt a helyhez, és amennyire egy halandó képes, megszentelte ezt a helyet. Ezáltal pedig elfoglalta helyét a nemzeti és megyei kultúrában, valamint a lelkünkben is. Ezért a teljes Bihar megyei közösség tiszteletének jeléül, ennek a nagy bihari művésznek és személyiségnek egész életében kifejtett tiszteletreméltó tevékenységéért,díszoklevelet adunk át a hála jeleként a Bihar megyei kultúra megőrzéséért és gazdagításáért. Több mint hét évtizeden keresztül, minden szerepével, fellépésével és művészi előadásával megmutatta az emberi lélek szépségét és mélységét, követendő példává válva a jövő generációi számára.”, fejtette ki ünnepi gondolatait Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács elnöke, a díszoklevél átadásakor.
A vastapsot követően a láthatóan meghatódott Eugen Țugulea színművész köszönőbeszédet mondott:,,Sok mindenkinek kell köszönetet mondanom, de azért mert senkit nem akarok kihagyni, úgy gondoltam, hogy mivel ez a döntés a Bihar Megyei Tanács hozta, megköszönöm a sorsnak, amelyet az Isten rendelt el számomra, és akinek a tervében ez is szerepelt, amely egy egyedülálló pillanat egy román ember életében. Ezért csak azt szeretném mondani:Köszönöm neked, Uram!”
Ez az előadás a részét képezi a Bihar Megyei Tanács éves projektjének, amelynek célja, hogy tisztelettel adózzon olyan személyiségek, vagy intézmények előtt, amelyek az évek során öregbítették Bihar megye hírnevét. 2023-ban Florica Bradu előadóművészt, a tavaly pedig a Nuntașii Bihorului Együttest ünnepelték meg.
A tegnapi versműsort a Román Kultúra Napja tiszteletére szervezendő, Bihar megyei eseménysorozat keretében tartották meg. A kulturális intézmények most először működtek együtt előadások, kiállítások és találkozók szervezésében. Az eseményekre ingyenes a belépés és a diákoknak és felnőtteknek egyaránt szólnak. Az események megszervezése érdekében a Bihar Megyei Tanács a következő intézményekkel működik együtt: a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a Mária Királyné Színház, a Nagyváradi Állami Filharmónia, a Familia kultúrális folyóirat, a Gheorghe Șincai Bihar Megyei Könyvtár, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány, a nagyváradi Visit, a Nagyváradi Állami Egyetem, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, a Nagyváradi Helyőrség, a Körösvidéki Múzem, valamint a tenkei, belényesi, vaskohsziklási és margittai polgármesteri hivatal.
















