A Bihar Megyei Tanács évi programja keretében ismét meghirdette a vissza nem térítendő támogatású projektek benyújtására vonatkozó pályázatot. Ezek finanszírozását az intézmény költségvetéséből biztosítják.
A vissza nem térítendő támogatás odaítélésére vonatkozó szabályzat előírja, hogy az érdekelt magán- vagy jogi személyek nonprofit, közhasznú projektek finanszírozására nyújthatnak be pályázatot. A kultúra, az ifjúság és a szociális-közösségi tematikájú pályázatokat lehet benyújtani.
Idén a Bihar Megyei Tanács összesen 300 ezer lejt különített el erre a célra, ebből 150 ezer lejt kulturális pályázatokra, 100 ezer lejt ifjúsági projektekre, és 50 ezer lejt szociális-közösségi tervekre.
„Azokat a projekteket szeretnénk támogatni, amelyek hozzájárulnak a megye fejlődéséhez, illetve azokat a tevékenységeket, amelyek a benyújtott pályázat szerint valósulnak meg. Az a célkitűzés, hogy ezek az akciók hozzáadott értéket teremtsenek a közösség és a társadalom számára”, nyilatkozta Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
A projektek értékelésénél a következők alapelveket prioritásként fogják kezelni:
- A benyújtott projekt jelentősége a program céljaihoz viszonyítva;
- A javasolt projekt jelentősége a megyei szinten azonosított szükségletek szempontjából;
- A szervezetek részvételének és együttműködésének mértéke;
- A szervezet korábbi tapasztalatai;
- A cselekvési terv összeállításának realizmusa és egyértelműsége;
- A költségvetés és a javasolt tevékenységek közötti egyensúly, összhang és fontosság;
- A várható hatás mértéke.
A projektek benyújtásának határideje 2023. április 25., 16.00 óra. A vissza nem térítendő támogatást biztosító pályázatok elbírálását a projektek értékelésével és kiválasztásával foglalkozó bizottság végzi 2023.05.26-2023.05.15. között.
Pályázati felhívás
Bihar Megye Tanácsa, Nagyvárad, Traian park 5. szám, Bihar megye, telefonszám 0259/410-181, faxszám 0259/410-182, e-mail registratura@cjbihor.ro, adószám 4244997.
A Bihar Megyei Tanács felkéri a vagyonkezelés nélküli magán és jogi személyeket, illetve azon egyesületeket és alapítványokat, amelyek megfelelnek a közhasznú tevékenységre elkülönített közpénzből történő vissza nem térítendő finanszírozás szabályairól szóló 2005/350. számú törvény feltételeinek, hogy nyújtsák be pályázataikat a kulturális, ifjúsági, szociális-közösségi területeken történő támogatási szerződések odaítélése érdekében.
1. A kulturális, ifjúsági és szociális-közösségi területeken a 2023-as évre szóló projekteknek a Bihar megyei önkormányzat által odaítélendő finanszírozási szerződéseire irányuló eljárás a közhasznú tevékenységre elkülönített közpénzből történő vissza nem térítendő finanszírozás szabályairól szóló 2005/350. számú törvény 6. cikkelyében van rögzítve.
2. A szerződés finanszírozási forrása: Bihar megye önkormányzatának költségvetése;
3. A Bihar megyei önkormányzat helyi költségvetéséből vissza nem térítendő finanszírozás 300.000 lej a 2023-as évre, a 2005/350. számú törvény értelmében, a következő területeken: I. Kultúra: 150.000 lej; II. Ifjúság: 100.000 lej; III. Szociális-közösségi: 50.000 lej.
4. A projektjavaslat kidolgozásához és bemutatásához szükséges dokumentáció a www.cjbihor.ro oldalon lesz közzétéve. A pályázónak a támogatási szabályzatban előírt dokumentációt kell benyújtania, a 2005/350. számú törvény értelmében, a Bihar Megyei Tanács 2021.06.30./133. számú határozatával jóváhagyott megyei költségvetéséből történő vissza nem térítendő támogatás érdekében, amelyről szintén a www.cjbihor.ro oldalon lehet tájékozódni;
5. A projektjavaslatok benyújtásának helyszíne: Nagyvárad, Traian park 5. szám, Bihar megye;
6. A szerződések végrehajtásának maximális időtartama: 2023.12.15-ig;
7. A projektek leadási határideje: 2023.04.25., 16 óra;
8. A projektek kiértékelését és kiválasztását a vissza nem térítendő finanszírozás elnyerése érdekében a Projektértékelő és -kiválasztó bizottság végzi 2023.04.26.–05.15. között.
Jelen közlemény Románia Hivatalos Közlönyének 2023. március 22. / 54. számában jelent meg.