A kivitelező finanszírozza a 709. számú megyei út javításának költségeit

Itthon > Uncategorized > A kivitelező finanszírozza a 709. számú megyei út javításának költségeit

A Crișana Proconstruct Rt. építőipari cég saját költségén kezdett hozzá a 709. számú megyei út Talpas és Arad megye határa közötti szakaszának javítási munkálataihoz.  

A munkálatok magukba foglalják az úthibák kijavítását, valamint az aszfaltozást két rétegnyi aszfaltkeverékkel, a 3,61 kilométeres hosszúságú útszakasz tönkrement részein. A munkálatokkal november első felére készülnek el.

A Bihar Megyei Tanács 2021. július 27-én átiratot küldött a Crisana Proconstruct Rt.-nek, amelyben kérte, hogy végezzen javítási munkálatokat a 709. számú megyei út Talpas-Arad megye határa közötti szakasz tönkrement részein.  

A bejelentések  és a Bihar Megyei Tanács képviselőinek helyszíni ellenőrzése nyomán megállapították, hogy az eddigi munkálatok nem voltak megfelelőek. Ezt követően október 12-én egy újabb átiratot küldtek a kivitelező cégnek, amelyben a helyzet rendezését kérték.

„ A 709. számú megyei útszakasz 75+942 kilométerétől egészen a 79+552 kilométerig, Talpas-Arad megye határa közötti részének korszerűsítése” elnevezésű beruházást nem vették át.  Ez azt követően történik meg, miután elvégzik a jelzett hibák kijavítását.

Előző Közvitán szerepel a Bihar megye kulturális stratégiájára vonatkozó tervezet

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor