A vissza nem térítendő támogatású pályázatok nyertesei

Itthon > Uncategorized > A vissza nem térítendő támogatású pályázatok nyertesei

A Bihar Megyei Tanács elbírálta a magánszemélyek vagy a jogi személyek által szervezendő non-profit projekteket, amelyeket a márciusi kiírásban hirdettek meg kulturális, ifjúsági és szociális-közösségi témakörökben. 2022-ben erre a célra 250 ezer lejt különítettek el a megyei költségvetésből.

A finanszírozási szerződés megkötésének alapelvei a következőek: a szabad verseny, a közpénzek hatékony felhasználása, az átláthatóság, az esélyegyenlőség, a felhalmozódás kizárása, a visszamenőleges hatály tilalma, az évenkénti gyakoriság és a társfinanszírozás. A pályázóknak a benyújtott projekt értékének legalább 10 százalékával kell hozzájárulnia a finanszírozáshoz.

A vissza nem térítendő támogatásának biztosításának feltételei között szerepel a benyújtott projekt jelentősége a program céljaihoz viszonyítva, a szervezet korábbi tapasztalatai, a kivitelezési terv valóságalapja és egyértelműsége, valamint a várható hatás mértéke.

A témakörök szerint a nyertes pályázatok a következőek:

Kultúra:

  1. Szent László Egyesület;

Projekt: Szent László Napok;

A megítélt támogatási összeg: 50 000 lej.

  • Romániai Naiv Művészek Egyesülete;

Projekt: a IX. Naiv Művészetek Országos Fesztiválja, valamint az első olyan képzőművészeti kiállítás, amelyet egy mozgó vonatban (Nagyvárad-Kolozsvár-Temesvár-Nagyszeben útvonalon közlekedő)  tartanak

A megítélt támogatási összeg: 16 000 de lej.

  • Cultură’n Șură Egyesület;

Projekt: Színház a Șuránál. Előadások a Bihar megyei falvakban;

A megítélt támogatási összeg: 15 890 lej

  • Fifiland Egyesület

Projekt: Román népmesék bemutatása interaktív színházi  előadásokkal

A megítélt támogatási összeg: 19 000 lej

  • Belényesi Avram lancu Egyesület

Projekt: Avram lancu -150 éves történelem

A megítélt támogatási összeg:11 880 lej

  • GAL Poarta Transilvaniei Egyesület

Projekt: Útvonalakat rajzolunk – Feltárjuk és fejlesztjük a gyerekek művészi-vizuális készségeit!

A megítélt támogatási összeg: 12 230 lej

Ifjúság

  1. Vakok Romániai Szövetségének Bihar megyei fiókja;

Projekt: Blind steps – Vakok tájékozódása és mobilitása

A megítélt támogatási összeg: 20 000 lej

  • Nagyváradi Redpoint Archery Club Sportegyesület

Projekt: A fiatalok teljesítményének fejlesztése. A gyerekek és az ifjú korosztály új generációja;

A megítélt támogatási összeg: 10 000 lej

  • Nagyváradi Rapid Crișul Sportegyesület

Projekt: A mai fiatalság, a holnap generációja;

A megítélt támogatási összeg: 8 000 lej.

  • Fidem Egyesület

Projekt: Akcióban az Eco Teen

A megítélt támogatási összeg: 10 000 lej.

  • Basti  Box Sportegyesület

Projekt: Aktív fiatalok

A megítélt támogatási összeg: 9 500 lej.

  • Solyómkővári Helyi Fejlesztési Egyesület

Projekt: Sportsarok – a solyómkővári fiatalok bevonása a sporttevékenységekbe ;

A megítélt támogatási összeg: 5 000 lej.

  • loan és Veturia Candrea Alapítvány

Projekt: Bihar megyei ortodox fiatalok találkozója;

A megítélt támogatási összeg: 12 500 lej.

Szociális-közösségi

  1. Bihar Megyei Sclerosis Multiplex Alapítvány

Projekt: ID Nagyvárad – elősegítjük a fogyatékkal élő személyek beilleszkedését;

A megítélt támogatási összeg: 20 000 lej.

  • Romániai Siketek Országos Egyesületének Bihar megyei fiókja

Projekt: A siket személy, a közösség tagja

A megítélt támogatás összege: 20 000 lej.

  • Nagyváradi Filantropia Egyesület

Projekt: Szünidős élmény – vándortábor falusi gyermekeknek és fiataloknak;

A megítélt támogatás összege: 10 000 lej.

Az összes benyújtott pályázat  a Bihar Megyei Tanács honlapján tekinthető meg. (https://www.cjbihor.ro/wp-content/uploads/2021/02/tabel-pdf-proiecte.pdf ).

Előző Aláírták az élesdi körgyűrű kivitelezésére vonatkozó szerződést

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor