Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke július 13-án aláírta az élesdi körgyűrű megvalósítására vonatkozó finanszírozási szerződést a Közlekedési és Infrastrukturális Minisztériumban.
A finanszírozást vissza nem térítendő külső alapokból biztosítják, a 2014-2020 Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretéből. A finanszírozási szerződés értéke 120.859.486,23 lej, amelynek 85 százalékát a vissza nem térítendő, elszámolható összeg teszi ki, a fennmaradó 15 százalék pedig a kedvezményezett, az Országos Közúti és Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) által biztosított önrész.
„Az eddig elvégzett munkálatokat a szállításügyi minisztérium költségvetéséből finanszírozták. A kivitelezőknek eddig átutalt összegeket az európai uniós forrásokból fizetik vissza, a fennmaradó munkálatok ellenértékét pedig a Nagy Infrastruktóra Operatív Program keretéből egyenlítik ki.
Ma és holnap öntik a kopóréteget a Tinód és Köröspestes közötti útszelvényen. A jövő héten minden munkálatot befejeznek ezen a szakoszon, beleértve a két körforgalamat is, az útszelvény kezdő- és végpontjánál”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.
Mint ismeretes az élesdi körgyűrű építése augusztus 2-án vette kezdetét. A Drum Asfalt és a Trameco cégek alkotta konzorciumot bízták meg a munkálatok elvégzésével a szerződés értéke 74.871.982,59 lej áfa nélkül.
Az élesdi körgyűrű hossza 5,8 kilométer, és egy gyorsforgalmi útvonal lesz, jelentősen csökkentve a menetidőt az 1. számú országút Élesd közelében lévő részénél. A terelőút keresztezi az Élesdet Belényessel összekötő 764 jelzésű megyei utat, tehermentesítve ezt a nehézgépjármű-forgalomtól, ugyanis azon az útvonalon szállítják a két környékbeli gyárban előállított termékeket.
„A tervek szerint a jövő héten kerül sor az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki dokumentációjának elkészítésére vonatkozó finanszírozási szerződés aláírására. A támogatás szintén európai uniós alapokból történik. Őszig lesz aláírva az a két finanszírozási szerződés is, ezek olyan beruházásokra vonatkoznak, amelyeket az Országos Közúti és Infrastruktúra-kezelő Társasággal együttműködve valósítunk meg. Ez a két projekt, a belényesi körgyűrű és a váradszentmártoni elkerülő út kivitelezésére vonatkozik.
Köszönöm az együttműködést a Közlekedési Minisztérium és az Országos Közúti és Infrastruktúra-kezelő Társaság vezetőségének. A CNAIR és a Bihar Megyei Tanács műszaki csapatának professzionalizmusa nélkül nem sikerült volna ilyen ütemben elkészíteni a szükséges dokumentációkat”, jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.