A Bihar Megyei Tanács június 10-én megtartott rendkívüli ülésén a képviselő-testület tagjai jóváhagyták a metropolisz-körgyűrűre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt. A leendő terelőút dél felől elkerüli Nagyváradot, a jelenlegi körgyűrűtől mintegy 5 kilométerre.
Az út áthalad majd Nagyürögd, Váradszentmárton és Fugyivásárhely községeken, kétsávos lesz, a hossza pedig 17 kilométer. Összeköttetést biztosít az 1-es a ,76-os, és a 79-es számú országutakkal, Kolozsvár, Déva, illetve Arad irányába, valamint a Nagyváradi Metropolisz Övezetben építendő körgyűrűkkel, azaz a fugyivásárhelyivel, a váradszentmártonival és a nagyürögdivel.
A munkálatok két szakaszra osztva fognak zajlani. Az első szakasz hossza 9 kilométeres lesz, a Nagyürögdtől és a 76. számú országút felett építendő viadukt között fog húzódni, a Félixfürdő kijárata felőli részig. A második útszakasz ettől a völgyhídtól kezdődik és Fugyivásárhelyig tart, elkerülve Püspökfürdő és Alkér településeket.
„Az elkövetkezendő években ez az új útszakasz tehermentesíteni fogja a forgalmat Nagyvárad agglomerációjában. Ugyanakkor egy fejlesztési, közlekedési folyosót biztosít azon másodvonalban lévő települések számára, amelyeknek jelenleg nincs közvetlen csatlakozási lehetőségük a korszerűsített úthálózatokhoz. A fugyivásárhelyi, váradszentmártoni és nagyürögdi polgármesteri hivatalokkal közösen elkészítettük a hatástanulmányt és kijelöltük a körgyűrű nyomvonalát”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke a rendkívüli ülést megelőző sajtótájékoztatón.
Az út kétsávos lesz, egy-egy menetirányonként. Az út nyomvonalán két híd épül, több körforgalom, valamint két viadukt is, az egyik hossza 335,8 méter, a másiké pedig 395,8 méter.
A hatástanulmány szerint a beruházás becsült összértéke 289.414.866,11 lej áfával együtt. A finanszírozás az Anghel Saligny Országos Program alapjaiból történik, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal és a Bihar Megyei Tanács számára elkülönített keretből. A két önkormányzatnak együttesen több mint 180 millió lejt utaltak ki.
Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke kifejtette: „Terveink szerint a közeljövőben szeretnénk aláírni az Anghel Saligny programra vonatkozó finanszírozási szerződést, majd elindítjuk a tendereljárást, a műszaki terveket és a kivitelezést végző konzorcium kiválasztására. A műszaki tervek elkészítésének becsült időtartama négy hónap, a kivitelezési munkálatok elvégzéséé pedig másfél év. Ha időközben nem lesznek problémák, akkor már idén ősszel összeáll a műszaki terveket és a kivitelezést végző csapat, jövő év tavasszal pedig lekezdődhetnek beruházás munkálatai. A körgyűrű 2024 őszére készülhet.”
Ezen projekt megvalósítása érdekében a Bihar Megyei Tanács együttműködési megállapodásokat fogadott el, azon polgármesteri hivatalokkal, amelyek településein át fog haladni a metropolisz-körgyűrű, azaz a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal, valamint fugyivásárhelyi, váradszentmártoni és nagyürögdi önkormányzatokkal.