Élesd polgármesteri hivatala befejezte a kóbor ebek számára létesített menhely kialakítását. A projekt részét képezi annak a Bihar Megyei Tanács által kezdeményezett megállapodásnak, amelynek célja a kóbor kutyák helyzetének kezelése.
A helyi polgármesteri hivatal egy mintegy 400 négyzetméter nagyságú telket biztosított, ahol egy darabból álló konténerek épültek, amelyekbe érkezéskor elhelyezik a kóbor ebeket, és amennyiben szükséges gyógykezelést végeznek, illetve tárolni fogják az eledeleiket. Kialakítottak mosdókat, valamint a kutyatetemek elhelyezésére alkalmas részeket is.
A menhelyen tíz fedett részt is létrehoztak, ezek közül hat 3 x 2,5 méter, a többi pedig 1,6 x 1,6 méter. Ezekbe elhelyeznek tálkákat a víznek és az eledelnek, valamint ketreceket. Létesítettek játszó- és sétáló területet is, mintegy 17×7 méteren. Közművesítették és hálóval körbekerítették a létesítményt.
A 2021. december 22-én átadott-átvett beruházás összköltsége 372.253,17 lej volt, ebből a Bihar Megyei Tanács hozzájárulása 370.414,87 lejt tett ki.
A kutyamenhelyet a polgármesteri hivatal saját személyzete fogja kezelni, akiket a Nagyváradi Közterület-fenntartó Zrt. (ADP) lépezi majd ki. Ugyanakkor szerződést kötnek majd egy állatorvossal. A létesítmény azt követően fog működni, hogy megkapja az engedélyt a Bihar Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságtól (DSVSA). A Bihar Megyei Tanács egy haszongépjárművet vásárolt az állatok szállítására, amelyet a menhely rendelkezésére bocsát.
Kutyamenhelyek a megyében
Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács 2021. március 30-i soros ülésén jóváhagyta, hogy a megyei önkormányzat együttműködési megállapodást kössön az élesdi, a nagyszalontai, a margittai és a belényesi polgármesteri hivatalokkal, valamint a Nagyváradi Közterület-fenntartó ZRT.-vel kutyamenhelyek létesítésére.
Ezen megállapodás alapján a Bihar Megyei Tanács finanszírozza négy kutyamenhely építését a helyhatóságok által biztosított területeken, illetve minden menhelynek vásárolnak egy-egy haszongépjárművet is a befogott kóbor kutyák szállítására.
A nagyszalontai, margittai, élesdi és belényesi polgármesteri hivatal saját szakszolgálatokat hoznak létre, cégeket bízva meg a menhelyek kezelésével. Ugyanakkor szerződéseket kötnek a szomszédos területi-közigazgatási egységekkel a kóbor ebek begyűjtésére. A Nagyváradi Metropolisz Övezetben lévő települések szerződést köthetnek a Nagyváradi Közterület-fenntartó ZRT.-vel, a többi település pedig a belényesi, a margittai, a nagyszalontai és az élesdi szakszolgálattal a kóbor kutyák begyűjtéséről.