Elkezdődött a facsemeték ültetése az országutak mentén

Itthon > Uncategorized > Elkezdődött a facsemeték ültetése az országutak mentén

A gyapjúi polgármesteri hivatal az első önkormányzat a megyében, amely megkezdte a faültetési akciót, a Bihar Megyei Tanáccsal és a Kolozsvári Regionális Útügyi- és Hídigazgatósággal kötött partnerségi megállapodás nyomán.

November 23-án a helyi polgármesteri hivatal munkatársai a községbeli önkéntesek segítségével 100 facsemetét ültettek a 79. számú országút mentén, Gyapjú település belterületén. A Bignonia típusú cserjéket ingyen ajánlotta fel a Kolozsvári Regionális Útügyi- és Hídigazgatóság .  

„Egyelőre csak az úttest egyik oldalán ültettük el a facsemetéket, mindegyiket 20 méter távolságra egymástól. Legkésőbb tavasszal az út másik oldalán is fogunk ültetni”, közölte Ioan Purge, Gyapjú község polgármestere.

Összesen 11 polgármesteri hivatal vesz részt ebben a projektben.  Élesd, Keményfok, Kisősi, Nagybárod Nagyürögd, Madarász, Fugyivásárhely, Nagyvárad, Mezőtelegd és Mezőszakadát polgármesteri hivatala a közeljövőben kezdi meg a faültetési akciót.  

Mint ismeretes a Bihar Megyei Tanács október 26-i rendes ülésén hagyta jóvá az együttműködési megállapodás megkötését a Kolozsvári Regionális Útügyi- és Hídigazgatósággal,  annak érdekében, hogy az országutak mentén, a települések belterületein facsemetéket ültessenek, amelyeket az igazgatóság ingyenes biztosít.

Előző Újraindul a forgalom a biharhosszúaszói és bélfenyéri hidakon

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor