Contact

Elkezdődtek a váradszentmártoni körgyűrű aszfaltozási munkálatai

Itthon > Uncategorized > Elkezdődtek a váradszentmártoni körgyűrű aszfaltozási munkálatai

A kivitelezők a múlt hét végén öntötték le a váradszentmártoni terelőút első aszfaltrétegét. A munkálatokkal mintegy 55 százalékban készültek el.

Az aszfaltozás mellett egyéb munkálatok is zajlanak a beruházással kapcsolatban, mint például, a közművek áthelyezése, az aszfalt alaprétegének elhelyezése, a közvilágítási hálózat kialakításához szükséges elemek felszerelése stb.  Ugyanakkor dolgoznak a nagyváradi körgyűrű alatt áthaladó kerékpáros aluljáró kialakításán, valamint a járművek közlekedését biztosító felüljáró építésén is.

A Nagyvárad és Váradszentmárton közötti összekötő út hossza 5,75 kilométer lesz. A 76. számú országúthoz és a Hájó településhez vezető bekötőutak hossza 2,27 kilométer.  A körgyűrűt kétsávosra tervezték, menetirányonként egy-egy sávval és 10 méter széles. A terelőút mentén kerékpárutat alakítanak ki, amelynek szélessége 3 méter. A tervek szerint két hidat, két felüljárót, egy viaduktot, tizenegy gyalogos hidat, öt körforgalmat, és egy kerékpáros aluljárót is építeni fognak.

A váradszentmártoni körgyűrű tervezési és kivitelezési munkálatait a CONSTRUCTII ERBASU (fővállalkozó), a DRUMURI ORASENESTI Rt., a PROCONS GROUP Kft., és a VÁHOSTAV – SK cégekből álló konzorcium végzi.

A beruházás összértéke 177.238.798 lej áfával együtt. A finanszírozást a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretéből elkülönített vissza nem térítendő külső forrásokból történik.

Előző Finanszírozási szerződés elektromos iskolabuszok vásárlására

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor