Contact

Ismét megszervezik a Takarítás hónapját Bihar megyében

Itthon > Uncategorized > Ismét megszervezik a Takarítás hónapját Bihar megyében

Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke az április 24-én megtartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy immár negyedik alkalommal szervezik meg a Takarítás hónapja elnevezésű Bihar megyei akciót.   

A sajtótájékoztatón részt vettek a projekt partnerintézményeinek képviselői, Horea Abrudan, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség vezetője és Tudor Bungău, a Nagyváradi Diákszövetség elnöke.

A Takarítás hónapja Bihar megyében egy olyan közösségi projekt, amelyet a Bihar Megyei Tanács kezdeményezett, együttműködve a következő partnerekkel: az Ecolect Csoport Közösségek Közti Fejlesztési Egyesülettel, a Bihar Megyei Tanfelügyelőséggel, a Nagyváradi Egyetemmel, a vallási felekezetekkel, a civil szervezetekkel, a helyi cégek és a sajtó képviselői.

„Ismét az egész közösséggel vállvetve reagálunk erre a mindannyiunkat érintő kérdésre, azaz a tisztább környezet iránti igényre. Továbbra is két versenyt szervezzünk, az egyik a Takarítás hónapja elnevezésű, amely Bihar megye valamennyi területi-közigazgatási egységének szól, valamint az Ökokihívás rendezvényt, amelyen Bihar megyei diákok vehetnek részt. Idén, mivel megígértük, hogy bevonjuk az akciókba az egyetemistákat is, együttműködünk a Nagyváradi Diákszövetséggel is ”, nyilatkozta Mircea Mălan, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

A Nagyváradi Diákszövetség május 9-12. között egy négynapos rendezvényt fog szervezni, Zöld Szárnyak (Green Wings) címmel, ezáltal kapcsolódik be a projektbe. 

„Úgy véljük ez egy lehetőség számunkra, hogy hatékonyan vegyünk részt a fiatalok környezettudatosságának növelésébe. Ez a projekt 14-35 év közötti fiataloknak szól. Négy napon keresztül lesznek tevékenységek, amelyek segítségével összekapcsoljuk az elméletet a gyakorlattal. Meglátogatjuk az EcoBihor telephelyét és a nagyváradi mechanikai-biológiai hulladékkezelő állomást, elültetünk mintegy ezer facsemetét a Lesi tó környékén, valamint egy környezetvédelmi konferenciát szervezzünk. A rendezvénysorozat utolsó napján terepfutó versenyt tartunk  és egy bulit szervezzünk a nagyváradi Ferdinánd téren”, jelentette ki Tudor Bungău, a Nagyváradi Diákszövetség (USO) elnöke.

Az előző évekhez hasonlóan májusban két versenyt szerveznek: az első „Bihar megye takarítási bajnoksága”, amelyen a megye községei és városai vehetnek részt, valamint a második megmérettetés, az „Ökokihívás” elnevezésű, amely a Bihar megyei diákoknak szól. 

Május 10-ig lehet beiratkozni Bihar megye takarítási bajnokságára, amelynek nyereményalapja 1.080.000 lej. Mindegyik térség esetében három-három díjat osztanak ki, az első helyért 100 ezer lej jár, a második helyért 50 ezer lej, a harmadikért pedig 30 ezer lej. A pénzdíjak 10 százaléka a Bihar megyei Ökoklubok keretében tevékenykedő diákoknak szánt nyereményalapba kerül. 

A takarítási bajnokság esetében a következő kritériumokat fogják figyelembe venni:

  1. A 2024 májusában összegyűjtött újrahasznosítható hulladékok mennyisége a térség lakosságának számához viszonyítva, az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint;
  2. A hulladékgyűjtés arányának alakulása az előző évhez viszonyítva, a 2023-as gyűjtési arány átlaga és a 2024. márciusi, áprilisi és májusi gyűjtési arány átlaga közötti különbséget számítva. A hulladék begyűjtésének aránya, a szelektíven összegyűjtött újrahasznosítható hulladék százalékos arányát jelenti az összes begyűjtött hulladékhoz viszonyítva. 

Az Ökokihívás elnevezésűversenyre május 1. és május 31.. között kerül sor, amelyen az I-XII. osztályos diákok vehetnek részt Bihar megye minden településének tanintézményéből.

A versenyre beiratkozott diákok négy fordulón kell részt vegyenek, ahhoz, hogy megnyerhessék a 252 darab egyenként 500 lej értékű utalványt, amelyeket egy sportfelszereléseket árusító üzletben használhatnak fel. A következő szakaszokról van szó: részt vesznek egy testnevelési váltóversenyen, amelyet abban az iskolában fognak tartani, ahol a diákok tanulnak, részt vesznek legalább egy köztisztasági akcióban, örökbe fogadnak egy zöldövezetet, a növény- és állatvilág védelme és tanulmányozása érdekében, valamint kitöltik a tanárok által összeállított kérdőíveket.

Három különdíjat is kiosztanak, amelyeket azon diákok között sorsolnak ki, akik részt vettek a verseny valamennyi szakaszán.  A különdíjban részesülő diákok ingyenesen részt vehetnek egy ökotáborban.

„A múlt évhez képest most a vallástanárokat is bevontuk az eseménysorozatba, ugyanis ők a májusban tartandó tanóráikon, nemcsak az ember és az Isten közötti kapocsról, hanem az ember és a természet közötti kapcsolatról is beszélhetnek. Ily módon ezzel kapcsolatban is közös eszmecserét tudunk kezdeményezni arról, hogy mit is jelent valójában a környezet védelme”, közölte Horea Abrudan megyei főtanfelügyelő.

A Bihar megyei Takarítás hónapja elnevezésű rendezvényről a www.ecolect.ro honlapon közölnek részleteket.

Előző Haladnak a metropolisz-körgyűrű kivitelezési munkálatai

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor