Jól haladnak a repülőtér új utastermináljának kivitelezési munkálatai

Itthon > Uncategorized > Jól haladnak a repülőtér új utastermináljának kivitelezési munkálatai

Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke és Răzvan Horga, a Nagyváradi Repülőtér vezérigazgatója november 2-án közös sajtótájékoztatót tartott az új utasterminál bővítéséről, illetve körszerűsítéséről a beruházás helyszínén.

 A munkálatok június végén kezdődtek el és jó ütemben haladnak, a beruházás mintegy 50 százalékban készült el. 

„Ha a kidolgozott ütemtervet veszük alapul, akkor a terminál 65-70 százalékban készült el. A kivitelezés a terveknek megfelelően történik, a projektet a kitűzött határidőig fogjuk megvalósítani. 2024. elején  zajlanak a  végső engedélyezési eljárások, így ezt követően a lehető leghamarabb megnyítjuk az utasforgalom előtt a korszerűsített terminált”, nyilatkozta Răzvan Horga, a Nagyváradi Repülőtér vezérigazgatója.

„Annak érdekében, hogy a kitűzőtt hatérideig befejeződjenek a munkálatok megszakítás nélkül, éjjel-nappal, még szombaton és vasárnap is dolgoznak. Ez egy nagyon fontos beruházás, mintegy 35 millió eurós költeségvetéssel, a finanszírozás európai uniós alapokból történik. Az utasterminál mellett egy rakományterminál is épül, amely a cégek számára fontos. Ezen beruházások célja, hogy Bihar megye és Nagyvárad is fejlődjön, hiszen közúti, repülőtéri és vasúti infrastrukturális projekteket valósítunk meg. Egy fontos logisztikai központot szeretnénk kialakítani a térségben. A nagyváradi repülőtéren megvalósítandó összes beruházás értéke mintegy 70 millió euró”, közölte Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.

A beruházás nyomán egy funkcionális, biztonságos és korszerű terminál áll majd az utasok rendelkezésére. A projekt értelmében az új utasterminált 2.925 négyzetméterről mintegy 12.500 négyzetméterre fogják bővíteni. 

„A bővítésnek köszönhetően egyetlen épületben valósulhat meg mind a nemzetközi, mind a belföldi utasforgalom. Az új terminál óránként mintegy 400 utast fog kiszolgálni az érkező és induló járatok esetén. A belső terek kialakításánál figyelembe vettük Románia majdani schengeni csatlakozását”, fűzte hozzá Răzvan Horga.

Ugyanakkor kialakítanak üzlethelyiségeket, egy játéksarot a gyermekeknek,  és adminisztratív irodákat az alkalmazottaknak, valamint az reptéri ellenőrzést végző hatóságok munkatársainak, mint például a határőrök, a vámosok, a hírszerző szolgálat emberei.

Ugyanakkor a repülőtéren egy termálvizes fűtési rendszert és egy napelemekből álló központot alakítanak ki, amelyek növelik az energiahatékonyságot.

„A határidők betartása miatt nem a hagyományos alalpozás mellett döntöttónk, így a munkálatokat, 2-3 hónap helyett, egy hónap és egy hét alatt végeztük el. A kültéri munkálatok mintegy 90 százaléka készült el, a legnagyobb felület üvegezett. Padlófűtést alaítunk ki, mivel ez a megoldás környezetbarát és nagyon gyors. Ez egy megújuló energiaforrás, a geotermikus energia felhasználásával történik. A tetőre napelemeket szerelünk fel, amelyek teljesítménye 1,3 MW, ezáltal pedig szinte nulla lesz az új épület  energiafogyasztása”, jelentette ki Dan Augustin Mureșan, művezető mérmök.

A beruházás még magába foglalja a terminál előtti lebetonozott rész bővítését, hogy megkönnyítse az utasok, a repülőtéri dolgozók, valamint a légikikötőben használt gépjárművek közlekedését, bővítik az összekötő utakat és a parkolót is, amely 320 jármű befogadására lesz alkalmas. A repülőgépek jégtelenítésre használható berendezést is vásárolnak.

A közeljövőben fontos munkálatokra kerül sor, mint például a terek elválsztása gipszkartonnal, belső vízellátási rendszer kialakítása, a sprinkler tűzvédelmi oltórendszerek telepítése, a padlófűtés  bevezetése, a keleti és nyugati szintek szerkezetének és üvegezésének  megvalósítása, valamint a külső világítási rendszer, valamint a víz- és csatornahálózat kivitelezése.

A „ Nagyváradi Repülőtér 1. számú utastermináljának bővítése és hatékonyságának növeléseelnevezésű projekt összértéke  177.586.964,51 lej áfa nélkül.  A beruházást a SSAB AG Rt. (fővállalkozó), a  BEMEL AG Kft, és az  ACA ZOORK Kft cégekből álló konzorcium  valósítja meg. A munkálatokat 2023. december 31-ig kell befejezni.

Az európai uniós alapokból történő finanszírozás a 2014-2020 közötti Nagy Infrastruktúra Operatív Program keretéből történik a 2. számú prioritási tengelyen: Minőségi, hatékony és fenntartható multimodális közlekedési rendszer fejlesztése.

 Mint ismeretes a nagyváradi repülőtéren még két másik beruházás zajlik, amelyeket szintén európai uniós forrásokból finanszíroznak: a „ Nagyváradi Repülőtér 1. számú utastermináljának bővítése és hatékonyságának növelése” , valamint a „A nagyváradi repülőtér biztonsági szintjének és biztonságosságának növelése”.

Előző Új program szerint fog működni a helyi termelői vásár

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor