Contact

Jól haladnak a váradszentmártoni körgyűrű kivitelezési munkálatai

Itthon > Uncategorized > Jól haladnak a váradszentmártoni körgyűrű kivitelezési munkálatai

Az ütemtervnek megfelelően haladnak a Nagyváradot Váradszentmártonnal összekötő út átjáróinak kivitelezési munkálatai. Az építők az utolsó tartóoszlopokat helyezik el a nagyváradi körgyűrű kereszteződésénél, a Hunyadi János utca környékén épülő felüljáró esetében. Hamarosan befejeződik a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak épülő átjáró kivitelezése. A munkálatok kivitelezésének szintje meghaladj a 80 százalékot.

A Püspökfürdő felé vezető községi út felett épülő felüljáró esetében a munkálatok előrehaladottabb állapotban vannak, ott már kiöntötték a betonlapokat. A következő hetekben elvégzik a betonszerkezetek megerősítését a nagyváradi körgyűrű felett épülő felüljáró esetében is, ezt követően pedig kiöntik a betonalapot és elvégzik a vízszigetelési munkálatokat. A kivitelezés utolsó szakaszában minden tartóoszlopot elhelyeznek, majd kiöntik a aszfaltréteget, felszerelik a védőkorlátokat valamint az útburkolati elemeket és jelzéseket. Májusban fogják megnyitni a forgalom előtt a váradszentmártoni körgyűrűt”, jelentette ki Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke. 

A Nagyvárad és Váradszentmárton közötti összekötő út hossza 5,75 kilométer lesz. A 76. számú országúthoz és a Hájó településhez vezető bekötőutak hossza 2,27 kilométer. 

Az útvonal kiindulópontja a nagyváradi Hunyadi János utca és a nyomvonala a Pece mentén halad Félixfürdő irányába, majd megkerüli Váradszentmártont, Püspökfürdőt és Félixfürdőt, és ezen utóbbi település Belényes felé vezető kijáratánál visszatér az 76 számú országútra, mielőtt az Kardó felé térne.

A terelőút mentén kerékpárutat alakítanak ki, amelynek szélessége 3 méter. A tervek szerint három hidat, két felüljárót, 1 viaduktot, tizenegy gyalogos hidat, öt körforgalmat, és egy kerékpáros aluljárót is építeni fognak.

A váradszentmártoni körgyűrű munkálatait a CONSTRUCTII ERBASU (fővállalkozó), a DRUMURI ORASENESTI Rt., a PROCONS GROUP Kft., és a VAHOSTAV – SK cégekből álló konzorciumvégzi.

A beruházás összértéke177.238.798 lei áfával együtt. A projektet vissza nem térítendő európai alapokból finanszírozzák, a 2014-2020 közötti Nagy Infrastrukturális Operatív Program (POIM) keretében.

A projekt  a  Bihar Megyei Tanács és az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság közötti együttműködés által valósul meg.

Előző Régészeti kutatások zajlanak Bihar körgyűrűjének nyomvonalán

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor