A „Váradszentmárton körgyűrűjének megvalósítása, Bihar megye” elnevezésű beruházás kivitelezési munkálatai 2022. október második felében kezdődtek el, és az ütemtervnek megfelelően haladnak. A kivitelezők azt tervezik, hogy augusztusban önthetik az első aszfaltréteget.
Eddig földmunkákat végeztek (ásás, hidraulikus kötőanyaggal javították az alapozást, elhelyezték a zsaluréteget és az alapréteget), befejezték a töltéseket, kihelyezték a hidak építéséhez szükséges előregyártott elemeket. A közeljövőben folytatják az előregyártott elemek telepítését és elkezdik lefúrni a váradi körgyűrű felett áthaladó majdani felüljáró cölöpeit.
A Nagyvárad és Váradszentmárton közötti összekötő út hossza 5,75 kilométer lesz. A 76. számú országúthoz és a Hájó településhez vezető bekötőutak hossza 2,27 kilométer. A körgyűrűt kétsávosra tervezték, menetirányonként egy-egy sávval és 10 méter széles. A terelőút mentén kerékpárutat alakítanak ki, amelynek szélessége 3 méter. A tervek szerint két hidat, két felüljárót, egy viaduktot, tizenegy gyalogos hidat, öt körforgalmat, és egy kerékpáros aluljárót is építeni fognak.
A váradszentmártoni körgyűrű tervezési és kivitelezési munkálatait a CONSTRUCTII ERBASU (fővállalkozó), a DRUMURI ORASENESTI Rt., a PROCONS GROUP Kft., és a VÁHOSTAV – SK cégekből álló konzorcium végzi. Az elkerülő út építését 12 hónap alatt kell befejezni, a munkálatok megkezdésére vonatkozó rendelkezés kiadásától számítva.
A beruházás összértéke 177.238.798 lej áfával együtt. A finanszírozást a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretéből elkülönített vissza nem térítendő külső forrásokból történik.







