Contact

Jól haladnak az egészségügyi központok építési munkálatai

Itthon > Uncategorized > Jól haladnak az egészségügyi központok építési munkálatai

Már 50-60 százalékban elkészültek azon épületek kivitelezésével , amelyekben a pádisi és a biharfüredi egészségügyi központok fognak működni.

Pádison a belső hőszigetelést végzik, szerelik a fűtési és elektromos hálózatot, ezt követően pedig a vízvezeték kialakításán fognak dolgozni.  Biharfüreden pedig ezen a héten fognak hozzá a beltéri munkálatokhoz.

Az építkezés befejezését követően a központokat egészségügyi berendezésekkel és felszerelésekkel látják és bebútorozzák azokat, majd a Bihar Megyei Barlangi-és Hegyimentő Szolgálat használatába adják.

Mindkét sürgősségi központ hasznos területe 163 négyzetméter lesz földszinttel és tetőtérrel. A bejáratnál fedett részt alakítanak ki, ahol rámpát építenek a hordágyak szállítására. A földszinten orvosi rendelő, tárgyaló, raktárhelyiség és mosdó lesz. A tetőtéren pedig egy kétágyas és egy háromágyas szobát hoznak létre, hogy az alkalmazottak tudjanak pihenni.

A sürgősségi központokat korszerű keresési és mentési felszerelésekkel látják el, amelyek kapcsolódnak a megyében lévő kórházak által használt telemedicina – rendszerhez. A két központ és a hozzájuk tartozó felszerelések elősegítik a mentési akciókat a nehezen megközelíthető térségekben.  Ugyanakkor a távorvoslási-rendszerhez való kapcsolódás lehetővé teszi a súlyos helyzetekben történő gyors beavatkozást, ennek köszönhetően pedig több emberéletet lehet megmenteni.

A projektet a VUTAN INSTALAȚII Kft. és a COFIDO Kft. cégek alkotta konzorcium készítette el. A műszaki terv elkészítésére és a munkálatok elvégzésére vonatkozó szerződés értéke 1.739.000 lej áfa nélkül. A beruházás kivitelezésének határideje 12 hónap a munkálatok megkezdésére vonatkozó rendelkezés aláírásától számítva.

Mint ismeretes a határon átnyúló RO-HU 449, IPHEALTH elnevezésű projektet európai uniós alapokból finanszírozzák. Az Integrált projekt a fenntartható fejlődés érdekében Bihar megye hegyvidéki részén, az egészségügyi szolgáltatások és az ezekhez való hozzáférés elősegítése, illetve fejlesztése a sürgősségi esetekkel kapcsolatos orvosi beavatkozások területén elnevezésű beruházást a Bihar Megyei Tanács valósítja meg partnerségben Berettyóújfalu Önkormányzatával, Nagyvárad, Margitta, Nagyszalonta, Élesd, Belényes területi-közigazgatási egységekkel, a Nagyváradi Egyetemmel, a Salvamont Hegyi- és Barlangimentő Szolgálattal, a Gróf Tisza István Kórházzal, valamint a Crişana Katasztrófavédelmi Felügyelőséggel.

Az IPHEALTH projektet az Interreg V-A Románia– Magyarország 2014–2020 közötti program keretében finanszírozzák, az Európai Regionális Fejlesztési Alapon (ERFA) keresztül, kiegészítve a két tagállam, Románia és Magyarország országos társfinanszírozásával. Ennek teljes költségvetése 9.717.383,06 euró, ebből 7.987.250,81 euró az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) származik.  

Az  IPHEALTH projekttel kapcsolatos további információk, a külön erre a célra létrehozott honlapon találhatóak a következő címen: https://iphealth.ro/

Pádisi egészségügyi központ:

Biharfüredi egészségügyi központ:

Előző Az első megyei projekt, amelyet a helyreállítási alapból  finanszíroznak

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor