Contact

Kihirdették az élesdi körgyűrű építésére vonatkozó tender nyertesét

Itthon > Uncategorized > Kihirdették az élesdi körgyűrű építésére vonatkozó tender nyertesét

Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke a március 11-én tartott sajtótájékoztatón bejelentette az élesdi körgyűrű építtetőjét.  

Az élesdi körgyűrű tervezési és építési munkálataira hét ajánlat érkezett. A tender nyertese a Drum Asfalt és a Trameco cég alkotta konzorcium lett. A nyertes árajánlat értéke 74,8 millió lej áfa nélkül.

„Március végéig kellene aláírnunk a tervezésre és a kivitelezésre vonatkozó szerződést. A munkálatok ütemterve a következő: a szerződés szerint legfeljebb három hónapon belül el kell készülnie a műszaki tervnek. Ez azt jelentené, hogy júniusban elkezdhetnék, a tervek szerint egy évig tartó munkálatokat. Jövő nyáron már át kellene adni a forgalomnak ezt a körgyűrűt, amely csökkenteni fogja az Élesden áthaladó tranzitforgalmat, a Nagyvárad-Kolozsvár útszakaszon. Ezen tender kapcsán hamarosan kormányhatározatot bocsátanak ki a projektben érintett területek kisajátításáról. Tudomásom szerint még ebben a hónapban elfogadják ezt a határozatot”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A leendő körgyűrű hossza 5,9 kilométer lesz, egy új és gyors közlekedési útvonalat biztosítva, jelentősen csökkentve az Élesd melletti 1. számú országúton való utazás időtartamát. Ugyanakkor javulnak a kényelmi és biztonsági feltételek, valamint jelentősen csökken az 1. számú országút (E60 számú nemzetközi út) és az 1H jelzésű országút jelentős forgalma miatti környezetszennyezés. A nyomvonal közelében lakók kellemetlenségei is csökkeni fognak.

A körgyűrű keresztezi a Belényes és Élesd közötti 764. számú megyei utat és tehermentesíteni fogja a nehézgépjármű-forgalom alól, ugyanis azon az útszakaszon szállítják a térségben lévő két gyárból származó árukat, termékeket.  

Előző Aláírták a szerződést a Nagyszalonta-Tenke közötti út helyreállítására

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor