A Bihar Megyei Tanács előkészíti az első tendereljárások megszervezését az Egységesített Közbeszerzési Egységen (UCA) keresztül. Ennek érdekében megbeszélést tartottak a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó húsz intézmény képviselőivel. Ezek az intézmények lesznek a rendszer fő kedvezményezettei. A találkozón részt vett Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke, valamint az Országos Közbeszerzési Ügynökség(ANAP) képviselője.
A központosított közbeszerzési rendszeren keresztül a közeljövőben két tendert fognak meghirdetni a szükséges irodaszerek és tisztítószerek, takarító eszközök beszerzésére. Az egységesített közbeszerzésekkel foglalkozó részleg idén július 27-től működik a Bihar Megyei Tanács keretében, és egy alkalmazottja van.
„Az a célkitűzésünk, hogy az egységesített közbeszerzési eljárások által még hatékonyabban használjuk fel a közpénzeket, és minél alacsonyabb összeget költsünk el az intézmények költségvetéséből erre a célra. Az intézmények napi működéséhez szükséges fogyóeszközöket, mint például az irodaszereket, ezentúl jobb minőségben és kedvezőbb áron szerezhetjük majd be, nyilatkozta Călin Gal, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
Mint ismeretes az Egységesített Közbeszerzési Egység ( UCA), a Bihar Megyei Tanács és az ANAP közötti együttműködés alapján jött létre, annak érdekében, hogy pályázati eljárásokat bonyolítson le a megyei önkormányzat és az alárendelt intézmények számára.
Az egységesített közbeszerzési egység létrehozásának előnyei:
- A közbeszerzésre vonatkozó költségek csökkentése;
- A közbeszerzési eljárásokat végzők szakmai fejlődése;
- A csalások kockázatának csökkentése a közbeszerzési eljárások tekintetében, a rizikótényezők és a korrupciós lehetőségek csökkentésével;
- Egyszerű és könnyű hozzáférés a közbeszerzési rendszerhez minden olyan cég számára, amely részt kíván venni az ilyen eljárásokban,
- Minőségi szolgáltatások biztosítása annak érdekében, hogy a tendert kiíró hatóságok gazdasági és minőségi szempontból is előnyös szerződéseket köthessenek;
- Az irányítási rendszer javítása;
- A közbeszerzési eljárások átláthatóságának növelése.

