Contact

Kiírták a közbeszerzést a nagyváradi repülőtér kifutópályájának meghosszabbítására

Itthon > Uncategorized > Kiírták a közbeszerzést a nagyváradi repülőtér kifutópályájának meghosszabbítására

Április 9-én meghirdették a tendert a nagyváradi repülőtér infrastruktúrájának fejlesztésére és korszerűsítésére.  A felhívást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (SEAP) tették közzé.

A tervek szerint a kifutópályát 400 méterrel hosszabbítják meg Nagyürögd felé, így annak hossza 2500 méter lesz, lehetővé téve a nagyobb méretű repülőgépek fogadását. Ugyanakkor beszereznek egy korszerű távközlési rendszert, amely a körülményektől függetlenül elősegíti a repülőgépek leszállását a pálya Nagyürögd felőli részén.

A SEAP rendszerben megjelent felhívás szerint a terveket hat hónapon belül kell elkészíteni, a kivitelezés időtartamát pedig 7 hónapban állapították meg.

„Terveink szerint idén őszig kihirdetjük a versenytárgyalás nyertesét és aláírjuk a tervezésre és kivitelezésre vonatkozó szerződést. Jövő év elején kezdetét veheti a beruházás kivitelezése. A munkálatokkal 2023 végéig kell elkészülni, ugyanis jövő év végéig lezárul a finanszírozást biztosító program. Az ebben az időszakban kivitelezendő beruházásokkal kapcsolatos kockázatot az építőanyagok árának emelkedése jelenti. Ez pedig többletköltséggel és a szerződési feltételek késedelmes teljesítésével jár. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a ne veszítsük el az európai uniós pályázatokon elnyert összegeket, hogy gond nélkül elkészüljenek a beruházások. A pályázati kiírás mellett zajlanak a repülőtér bővítése kapcsán érintett földterületek kisajátítási eljárásai, valamint folyamatban van a finanszírozási szerződés aláírásához szükséges dokumentumok jóváhagyása”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A szerződés becsült értéke 81.469.513,89 lej áfa nélkül. A finanszírozást európai uniós forrásokból biztosítják, a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) 2014-2020 keretéből.

Az ajánlatokat 2022. 05.13. 15 óráig lehet benyújtani.

Előző Zajlanak a révi menedékház helyreállításának munkálatai

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor