Contact

Kiírták a tendert az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út minden szakaszára

Itthon > Uncategorized > Kiírták a tendert az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út minden szakaszára

Március 22-én meghirdették a közbeszerzési eljárást az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út 39, 7 kilométer hosszú II. szakaszának kivitelezésére, amely Nagyszalonta (Bihar megye) és Kisjenő (Arad megye) között építenek meg.  Ugyanezen közbeszerzési eljárás foglalja magába annak a tíz kilométeres szakasznak a kivitelezését, amely Nagyszalonta és a román-magyar határ között fog húzódni. 

A munkálatok becsült értéke 3,4 milliárd lej áfa nélkül. Ajánlatok május 9-ig nyújthatóak be.

„Úgy véljük, hogy a beérkezendő ajánlatok értékelése és elbírálása mintegy 4-5 hónapot vesz igénybe. Amennyiben nem lesznek fellebbezések, akkor ősszel elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok”, közölte Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A gyorsforgalmi út I. és II. szakaszának kivitelezésére vonatkozó tendert február 23-án tették közzé, ez esetben az ajánlatok benyújtásának határideje május 11-e. A 33,7 kilométeres, Nagyvárad és Nagyszalonta közötti I. szakaszhoz még hozzáadódik a 79. számú országút és Nagyszalonta közötti mintegy 5 kilométeres összekötő szakasz.  A Kisjenő és Arad közötti III. szakasz hossza 47 kilométer.  Ezen részhez hozzávették az Aradot a nyugati ipari területtel összekötő 2,9 kilométeres részt is.

„A gyorsforgalmi út három szakaszának kivitelezésére vonatkozó szerződések becsült összértéke 8,5 milliárd lej áfa nélkül. A kivitelezésre vonatkozó szerződés időtartama 84 hónap, ebből 24 hónap alatt kell elvégezni a munkálatokat, 60 hónap pedig a garanciális időszak”, jelentette ki Adrian Foghiș, a Szállításügyi Minisztérium államtitkára.

A négysávosra tervezett gyorsforgalmi út hossza 120,1 kilométer lesz, amihez még hozzáadódnak a nyomvonal mentén lévő főbb városokkal való összeköttetést biztosító útleágazások. Bihar megyében három fő közlekedési csomópontot alakítanak ki.  A projekt szerint összeköttetést alakítanak ki Nagyszalontával (Bihar megye), amely egy 5 kilométeres útszakasz lesz, az Araddal kapcsolatot teremtő rész hossza 3 kilométer lesz, valamint a magyarországi határátkelőhöz (Nagyszalonta-Békéscsaba) vezető összekötő út pedig 9,85 kilométer.

 Az Arad-Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út csatlakozni fog az észak-erdélyi autópályához vezető összekötő úthoz, amit március 28-án nyitnak meg a forgalom előtt.

A projekt finanszírozása vissza nem térítendő európai uniós forrásokból (Szállításügyi Program 2021-2027), valamint az állami költségvetésből történik, a törvény által jóváhagyott közberuházási programoknak megfelelően.

Az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út a Bihar Megyei Tanács, a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, az Arad Megyei Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal és a Közúti Infrastruktúra-kezelő Országos Társaság (CNAIR) és a Szállításügyi Minisztérium közötti együttműködésnek köszönhetően valósul meg.

Előző Elkezdődtek a megyei könyvtár korszerűsítési munkálatai

Newsletter

Află ultimele noutăți, articole și resurse
trimise direct către tine

Copyright © CJBihor 2003-2022. Consiliul Județean Bihor